A fáradtság jótékony hatásai

Tegnap kicsit "túltoltam" a napomat. Dolgoztam, tanultam, táncoltam, tanultam... nagyjából ez volt a program, mindezt persze maximális lendülettel. Ennek következtében éjszaka mondhatni becsuklottam az ágyba, amit azonnali kóma követett mindaddig, míg a tündibündi macskám úgy nem gondolta, hogy hajnali kettőkor kell - ismét - megölni az ajtóba akasztott piros-sípolós műegeret. És bár a sípolót következetesen és jó előre tönkretettem benne, az egér sokszoros koppanása az ajtófélfán és annak ütemes visszhangja a polgári lakás belterében nem volt túl pihentető.
De! Ami a lényeg és amin magam  is meglepődtem: reggel a gyűrött ruhám is jobban nézett ki nálam (nah nem ezen lepődtem meg), így elhatároztam, hogy most aztán rendbe szedem magam, mégiscsak nézzek már ki valahogy! És csodák-csodájára a végeredmény elég pofás lett. A napom folytatása még mindig elég homályos emlékeimben egészen addig, míg el nem fogyasztottam egy finom kávét és egy sütit munka előtt, a hulló hópelyhek bámulása közben. További fekete folt következett, mikor is a nagyjából a munkahelyemen találtam magam, ahol újabb adag kávé infúziós adagolására adtam a fejem. Azt kell mondjam, hogy régen éreztem már ilyen finomnak a 3 in 1 gépi kávét. És ez így ment egészen idáig...
Úgyhogy kávét egy ideig nem iszom, ellenben rájöttem arra, hogy nem is olyan rossz dolog a fáradtság. Kicsit delíriumos, csöppet lassú, enyhén homályos, mégis sokkal de sokkal jobban tudom értékelni általa a máskor napi rutinnak tetsző dolgokat. Finomabb a kávé, kedvesebbek az emberek (a szelektív hallásnak köszönhetően), dallamosabb a zene és sorolhatnám.
Ne restelljük tehát átadni néha magunkat a teljes fáradtságnak, mert jótékony hatásai felbecsülhetetlenek!

És íme a bűnös :)))

A kitartó munka gyümölcse

Biztos volt már veletek olyan, hogy csak egy pici választott el a sikeres végeredménytől, mégis feladtátok a dolgot, mert alkalmatlannak, tehetségtelennek tartottátok magatokat hozzá, vagy egyszerűen csak úgy éreztétek, hogy teljesen elfogyott az oda szánt energiátok. Persze ezzel semmi baj sincsen, hiszen mindannyian ilyenek vagyunk. Nehezen tesszük túl magunkat olyan eseményeken, tulajdonságokon, amik gátolnak bennünket a továbblépésben. De van egy jó hírem: mindig van kiút a mély gödörből. Mert persze a legvégén úgyis oda jutunk, hiszen a lelkiismeret azért szerepet játszik abban, hogy hibáztassuk magunkat a "szent ügy" feladása miatt.
A megoldás tehát az egyszerűségben keresendő. Egyrészt - mint ahogy azt tegnap is írtam: részcélokat kell kitűzni, mert sokkal nagyobb valószínűséggel fogjuk ezeket megoldani, mint egyből a végső megmérettetést. Másrészt önmagunk jutalmazása segíthet igen sokat, harmadrészt pedig, - amiről nem beszéltem eddig - az a kitartás fegyelmezett, tudatos és akaratlagos fejlesztése, ami határaink kitolásával is együtt jár majd. Egyszerűen hangzik, nem? Pedig valójában iszonyat nehéz.
Nézzük mi is kell hozzá: teljesen tiszta agy - ami valljuk be őszintén, igen nehézkes, főleg miután felcsesztük magunkat azon, hogy nem sikerülnek dolgaink - tehát inkább azt mondom, hogy üres agy. Ezt igen könnyen el lehet érni: nézzünk meg egy pár perces bugyuta bejátszást, hallgassuk meg kedvenc dalunkat, ugráljunk egy kicsit... végezzünk olyan tevékenységet, ami más!!! Aztán kell egy gyors és ütős elhatározás, ami leginkább abban a mondatban ölt testet, hogy: basszus, akkor is megcsinálom. Végül pedig ne gondolkozzunk, csak álljunk neki és csináljuk addig, amíg meg nem lesz. Az biztos, hogy az így elvégzett feladatok napokra feldobnak majd minket, gondolatainkat és még kapcsolatainkat is, hiszen az önbizalmunk egy időre a helyére kerül, ha nem egy picit magasabbra is az egészségesnél! :)
Hajrá-hajrá!!!

A sikerélmény pozitív hatásai

Sokfélék vagyunk, mi emberek, hála a jó égnek. Eltérő személyiséggel, igényekkel, vágyakkal, célokkal vagyunk megáldva, melyek jobb esetben előre visznek minket. Én speciále - a legtöbb sportoló kollégával egyetemben - eléggé sikerorientált  individuum vagyok, akibe azonban belecsepegtettek némi bizonytalanságot is, ami által a kudarckerülő magatartás is ott van a szeren.  Persze a pszichológia erre azt mondaná, hogy ez a kettő ellentmond egymásnak, de az érzések sokszor mást diktálnak. És egyébként sem szeretek beskatulyázni senkit. Az sosem vezet jóra.
A lényeg tehát a kitűzött cél elérése, ami ellenben nem is annyira egyszerű. Hiszen olyan távolinak tűnik időben és térben, sokat kell érte szenvedni, nem is biztos, hogy sikerül stb. Ezek a negatív gondolatok még a legkitartóbb embert is megingathatják egy-egy pillanatra. De létezik egy zseniális módszer arra, hogyan csináljuk végig mindazt, amit elterveztünk. Ez nem más, mint a részcélok beiktatása és önmagunk jutalmazása. Én mondom: működik! Ha például fogyni szeretnénk, nem csak azt a célt kell kitűznünk magunk elé, hogy 80 kg-ról 60-ra akarunk lefogyni egy év alatt, hanem azt is, hogy két hét múlva, egy hónap múlva stb. hogyan szeretnék kinézni. És ezt nem kell feltétlenül csak a súlyunkra érteni. Hiszen itt az alak formálódása, közérzetünk javulása, egészségünk jobbá tétele is legalább ugyanolyan fontos szempont.
Ezt követően írjuk le a pontos elhatározást, annak helyes menetét, készítsünk tervet, kérjük szakember véleményét, ha szükséges. Így meglesz a "miheztartás végett", a megfelelő edzés-és étrendterv, illetve a sikerélmény is, ami ezzel a módszerrel sokkal közelebb kerül hozzánk. A jutalmazás pedig abszolút egyénfüggő, de fontos, hogy az elért eredményekhez kapcsolódjon. Kinek mi esik jól: egy nyugtató szauna, egy csinos ruhanemű vagy éppen az, hogy egy estét eltölt a legjobb barátnőjével.
Ha mindezt tudatosan véghez tudjuk vinni, sokkal könnyebben jutunk majd el életünk nagy céljaihoz! Nem beszélve arról, hogy kitartásunk is növekedni fog!

Hinni, élni, égni

Mint már korábban írtam, igyekszem minden olyan dologra időt szánni, ami fontos a számomra. Ami azért roppant nehéz, mert engem a világ igen nagy szelete érdekel, mindig is szerettem sokrétű lenni. Ezt mára leredukáltam a szakmámhoz, hobbimhoz szorosabban kapcsolódó tevékenységekre, de még így is kevés az a napi 24 óra. Ezért kompaktálok, amit bátran megtehetek, mert nő vagyok és a nők állítólag több mindenre is oda tudnak figyelni egyszerre. :) Ez az elmélet ma teljesen beigazolódott. Miután hazarohantam a munkából, nekiláttam főzni. Eközben tanultam a szekrényre kiragasztott anatómia tételeimet, közben pedig még arra is jutott időm, hogy elgondolkozzak hogyan hozzam közelebb az aerobic órámat leendő vendégeimhez. A végeredmény: a vacsi isteni lett, megtanultam a vállöv izmait, az órámmal kapcsolatban pedig a következő szavak ugrottak be egymás után: hit, kitartás, élet, tanulás. Nem kerestem őket, nem akartam, hogy rímeljenek okos gondolataimra, mégis egyszerre jöttek. Magyaráznom pedig alig kell őket. Ha nincs hit, nincs semmi. Egészen fiatal koromban rájöttem már arra, hogy e nélkül a pozitív érzés nélkül semmik vagyunk. Tulajdonképpen mindegy is, miben hiszünk: magunkban, abban, hogy végig tudunk csinálni egy-egy gyakorlatot, vagy hogy sikeresek vagyunk a munkánkban. A bizonyosság, hogy jó úton járunk, az a lényeg. És nem kellenek a külső megerősítések, a biztatások, vállveregetések. Csak mi kellünk, és egy-egy letisztult gondolat. Hogy tudjunk hinni, élni, égni! És ha elég kitartóak vagyunk, egyszer majd a "nem túl távoli jövőben" minden jóra fordul majd...

A túlbonyolított gondolatok a legrosszabbak!

Lehetséges, hogy csak mi - amúgy csodálatos nők - vagyunk képesek arra, hogy minden egyszerű dolgot a végletekig bonyolítsunk? De tényleg, valaki biztosítson arról, hogy ez így van. Mert ha Ti Férfiak, a teremtés mondhatni koronái is olyan mélyre tudtok süllyedni apró-cseprő dolgoktól, mint mi, akkor nekünk annyi! Komolyan mondom. Hihetetlenek vagyunk, én legalábbis tuti. Mentségemre szóljon, hogy igyekszem tenni hangulatingadozásaim ellen és ez itt nem a reklám helye, de komolyan mondom, hogy legvégső esetben csak a sport segít. És bár nem vagyok híve az eddzük halálra magunkat projektnek, vannak olyan esetek, amikor már tényleg nem használ más, csak ha négykézláb jövünk ki a teremből, nyelvet lógatva, ellenben kitisztult fejjel és üde, pozitív, de legalább nem gyilkos gondolatokkal. Hát... megvan a heti programom. :) Aki csatlakozni szeretne, az holnap megteheti...

Egy kis biztatás:

A tökéletes ember is elkeseredik néha

Gondolom mindenki volt már úgy, hogy eljutott az életében arra "A" pontra, ahová egyébként szeretett volna, és mégsem érezte igazán százasnak a dolgot. Ismét át kellett ugyanis értékelnie azt, hogy hogyan és merre is tovább, kikkel, milyen ütemben stb. Fáradtan azonban nem is olyan könnyű tervezni.
Ugyanígy van az edzéssel is: ha nem biztosítunk magunknak egyfajta regenerálódási, tisztulási időt, akkor már bocsánat a kifejezésért, de cseszhetjük a dolgot. Újra és újra ráébredek, hogy mennyi mindent lehet tanulni a fegyelmezett edzésből, amit az életünkre levetítve ugyanúgy alkalmazhatunk: tudni kell például időben leállni és merni kell nemet mondani! Lehet, hogy egy "jótékony" elutasításból születnek meg újabb, tevékeny napjaink, amit épülésre, szépülésre tudunk felhasználni. Hiszen a mai világban már senki nem engedheti meg magának, hogy beteg, fáradt, figyelmetlen és kedvetlen legyen, mert valljuk be őszintén, az állásával és az egzisztenciájával játszik. Ez persze nem azt jelenti, hogy lélektelen droidként kell mászkálnunk az utcán és azt kell tennünk, amik mások mondanak. Ellenkezőleg! Ha jóra használjuk fel pl. a mozgásból felhalmozott többlet energiánkat, nagyszerű és kreatív folyamatok kiteljesítőjévé válhatunk otthon, a hobbinkban és a munkában is!
Kellemesen fárasztó edzést és töltődést kívánok mindenkinek!

Az idő, ami mindig mindenre elég

Amikor megkérdezték tőlem idén, hogy mit is kérek Karácsonyra, azt válaszoltam, hogy Időt, méghozzá olyat, ami mindig mindenre elég. Erre bölcs tanítóim azt válaszolták: hiszen tudod te... arra van időd, amire szánsz! 

Eme többnyire filozofikus kiborulásom olyan négyszer, ötször szokott elkövetkezni az év különböző pontjain és változatos finálékat szokott megérni a teljes megnyugvás és a pillanatnyi kiábrándulás között. Sokszor gondolok ilyenkor arra, hogy mi felnőttek még mindig hajlamosak vagyunk úgy viselkedni, mint a gyereket. Pedig ha visszagondolunk ehhez képest az maga volt a nyugalom és világbéke, még akkor is, ha a valóság körülöttünk sokkal kuszább is volt, mint amennyit fel tudtunk fogni belőle. Gondolkoztam, miért siratom sok esetben vissza azt az időszakot, és nem is oly rég rájöttem: az idő miatt! Mindennek megvolt a helye és az ütemezése: kelésnek, evésnek, tanulásnak, edzésnek, játéknak és boldogok voltunk. Igaz, más volt az, aki tervezte napirendünket, mégis megnyugvással töltött el minket a teljesség gondolata, a nélkül, hogy értettük volna. 

Tehát, ha ez akkor ment, akkor most is menni fog! Így 2012 hajnalán mindenre fogok időt szánni, amire csak akarok és amitől biztosan jobban, testben-lélekben egészségesebben érzem magam. Mint már írtam: tudom, hogy ez nem könnyű, de bíztatok mindenkit erre!

Időt kell szánni magunkra: a testünkre, szellemünkre, vágyainkra és legfőképpen nőiességünkre és férfiasságunkra. Sok mindenben rátalálhatunk a titkokra, de a sport és a ritmus az, ami szerintem a legközelebb áll ahhoz a "transz szerű" állapothoz, ahol kitisztul belőlünk minden, aminek nem kell ott tanyát vernie. Persze ehhez is sok minden kell, de ha az elhatározás megvan bennünk, hogy változtassunk életünkön, akkor már a jó úton járunk!