2015. július 29., szerda

"Úgy egyél, hogy jól legyél"

Hát igen... ez a fránya főzés. Akárhogy is próbáljuk elodázni, halogatni vagy kikerülni, a végén mindig rá kell jönnünk arra, hogy az a "biztos" amit a két kicsi kezünkkel készítünk el! Éppen most álltam neki egy igen jó kis olvasmánynak, melyet még az egyik tanítványom hozott nekem. "Úgy egyél, hogy jól legyél" címen fut a könyvecske, és egy olyan doktor írta, aki az űrhajósok élettani változásaival, "idő előtti" öregedésükkel, az ételnek a sejtjeinkre való hatásaival foglalkozik. Még nagyon az elején járok, de abban mindenképpen megerősítést kaptam, hogy a fogyasztói társadalom térhódításának ellen kell szegülni, és rohadtul oda kell figyelnünk arra, hogy mit veszünk a kis szánkba. :) A készételek ugyanis nagyon praktikusak, csak sem nem tudjuk, mi a csoda van bennük, tápértékkel és vitamintartalommal pedig elvétve rendelkeznek csupán.

Egy szó mint száz, úgy döntöttem, hogy végre rendszeresen hírt fogok adni főzőtudományomról, és igyekszem egy olyan kis "receptkönyvet" összehozni, ami segítséget nyújt a diétázóknak, vegetáriánusoknak, vagy szimplán csak azoknak, akik eldöntötték, hogy nem fogyasztják tovább azt a shitet, amit próbálnak nap mint nap belénk kényszeríteni.

A recepteket egyébként oldalt, a "mellékmenüben" találjátok meg Fittkaják név alatt.

Íme a link:

http://www.lyndafitness.hu/p/blog-page.html

És akkor lássunk egy jó kis receptet...

Tökfasírt zöldborsós kölessel és tök chips-szel



Tökfasírt és chips:

Hozzávalók:

1 db közepes méretű tök
2 db tojás
1 db közepes méretű hagyma
3 marék lágy zabpehely
3 marék amaránt
Napraforgó, tökmag
Fűszerek (só, bors, chili pehely)

Elkészítés:

A tököt meghámozzuk, kimagozzuk, lereszeljük, majd hagyjuk fél órát állni, hogy kiengedje a levét. Ezt követően kinyomkodjuk belőle a még benne maradt folyadékot és hozzáadjuk az apróra vágott hagymát (jelen esetben lila hagymát), a tojást, a zabpelyhet, az amarántot, a magokat, majd felfűszerezzük. Szintén várunk negyed órát, hogy a pehely és amaránt picit megszívja magát, majd apró, lapos tallérokat formázunk, melyet kókuszolajban vagy sütőben sütünk ki.

A tök egy részét félretettem, majd vékony szeletekre vágtam fel, sóztam picit és kókuszolajban aranybarnára pirítottam. Feldobja a köretet és isteni ízt ad a fogásnak.

Borsós köles:

Hozzávalók:

1 bögre köles
3 bögre víz (ugyanaz a bögre :))
1 kis fej hagyma
3 marék zöldborsó
Só, bors

Elkészítés:

Az apróra vágott hagymát kókuszolajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a borsót, amivel pár percig sütjük. Hozzáöntjük a bögre kölest, és a 3 bögre vizet. Felfűszerezzük, majd lefedjük és tádám... amikor a vizet teljesen felszívta, már kész is a szuper kis köretünk. :)

Én zöldsalátát szoktam még hozzá tálalni, legközelebb arra is írok majd ötleteket. De gyakorlatilag minden mehet bele, ami friss, szezonális és egészséges!

Jó étvágyat!


2015. július 20., hétfő

Dance on the way project



Imádom a fúziókat. Végtelen örömmel tölt el, amikor különböző művészeti ágak fonódnak össze mintegy láthatatlanul, mégis oly csodákat létrehozva, amiket sokszor el sem tudunk képzelni. Nem kell ehhez profizmus... szív kell hozzá, kitartás, fanatizmus és alázat. Ha ez megvan, és adott a pillanat, jöhet a varázs.

Imádok táncolni és oda vagyok a kifejező fotókért. Az egyikhez értek (csöppet) a másikat csak mímelem, de a képekben rejlő szépséghez azért van némi érzékem. Ez sem nem photoshop, sem nem megvilágítás, vagy utómunka kérdése. Hanem hogy képes-e valaki ott és akkor elkapni a táncos legmélyebb pillanatát. Ha igen, akkor egy vállalható kép születik. Ha nem... akkor tanulópénz. :D Mindenre kíváncsi vagyok!

Szóval mivel imádok táncolni, utazni és van egy férjem, aki titokban ugyan, de szeret fényképezni, így arra gondoltunk, hogy létrehozzuk a "Dance on the way" projektet.

Ennek egyetlen értelme van: kifejezni önmagunkat és arra ösztönözni a hasonszőrű kollégákat, hogy csatlakozzanak hozzánk és bátran vállalják fel a bennük rejlő táncost, vagy akár művészt egy-egy kreatív fotó elejéig.

Az erre a célra létrehozott facebook oldal tehát nyilvános. Bárki tölthet fel olyan képet, amit szívesen felvállal és megoszt másokkal.

A lényeg még egyszer mondom, nem az, hogy profi képek vagy mozdulatok szülessenek, hanem hogy átadjunk valamit a jövő nemzedékének abból, amit mi fontosnak tartunk!

És íme a facebook oldal:

https://www.facebook.com/pages/Dance-on-the-way-project/888506334517766

Friss és ropogós, ami remélhetőleg hamar megtelik élettel!

További képek:

http://www.lyndafitness.hu/p/kepekben.html

2015. július 1., szerda

Az akaraterő hiánya - Just do it!



Szegény édesanyám mindig azzal nyugtatta magát és engem, hogy ha majd öregszem, egyre toleránsabb leszek az emberek felé. Megértem majd ostobaságaikat, hiányosságaikat, lustaságukat, kifogásaikat. Nem igazán értettem már akkor sem, hogy hogyan jutott erre a következtetésre. Az idő múlásával ugyanis csak egyre értetlenebbül állok a céltalanság, tudattalanság, gyengeség falai előtt.

Már a modern korunkban oly népszerű kommunikációs, marketing és egyéb világmegváltó tréningek is azt hangoztatják, hogy cél nélkül nincs élet. Sok esetben menekülök ezek elől, de ebben azért igazuk van. Abban viszont nincs, hogy nem kell feltétlenül eget rengető, sorsfordító mérföldkövekre gondolni. Az is cél, hogy jövő héten 500 m-el többet futok a Margit-szigeten. Vagy hogy 1 órával többet kardiózok, esetleg belekezdek abba a könyvbe, amit már 3 éve kaptam a barátaimtól.

Minden egyes apró lépés visz valahová. Minden parányi döntés amit meghozunk, kimondunk, materializálunk dob egyet az életünkön. Persze akkor, ha képesek vagyunk arra, hogy tisztességesen foglalkozzunk vele!

És itt jönnek a képbe az igazán magasztos közép és hosszútávú célok. Mert ezek megvalósításához már nem elég az, hogy leírjuk egy papírra és imádkozunk a legjobbakért. Rengeteg időt, energiát, pénzt kell befektetni ahhoz, hogy majd egyszer valamikor  - lehetőleg a kitűzött időn belül - meglássuk annak gyümölcsét.

Az én szakmám is ilyen. Kitartás nélkül veszett fejsze nyele. És sosem szoktam mást mondani, vagy hitegetni a vendégeimet, hogy ez a fogyás, vagy állóképesség fejlesztés pikk-pakk megtörténik. Kőkemény munka ez, és nagyon sok áldozattal jár. És igen, nagyon sok csalódás is, amin túl kell lépni, hiszen felnőtt emberek vagyunk. Igazán megtanulhattunk volna már csalódni.

És hogy picit magyarázatot adjak jelen bejegyzésemhez...

Sorra futottam mostanában bele olyan esetekbe, hogy 1-2 hónap közös munka után természetesen "időhiányra" hivatkozva feladták a vendégeim a küzdelmet. Ez egy dolog... szívük joga, hiszen ők fizetnek, én teszem a dolgom. Egy probléma van ezzel az én szempontomból. Hogy képtelen vagyok munkának tekinteni azt a tényt, hogy edző vagyok. Nekem ez szerelem, hivatás és sokszor sokkal többet teszek bele, mint kellene. Ez valószínűleg az én gyengeségem (vagy erősségem?). Nem is tudom. Természetes tehát, hogy hihetetlenül kiakadok azon, ha kitűzünk egy célt, és már a legelején fel kell adjuk, mert nincs elég elhatározás és akaraterő arra, hogy legalább a feléig eljussunk. Olyan érzés ez nekem, mintha kiskanállal vájkálnának az agyamban.

Félreértés ne essék, nem azért vagyok csalódott, mert elveszítek egy fizető ügyfelet. Volt hogy ingyen áldoztam be az időmet, abból se kértek hosszú távon. Azért leszek szomorú, mert már képes vagyok prognosztizálni azt, hogy ha hozzám nem jár a vendég, akkor 80%-os valószínűséggel sehova sem. Hiszen 1 hónap alatt nem képes megszületni az a belső igény, ami hosszú távon mozgásra ösztönöz.

Nekem szent célom, hogy sportra "szokassam" a vendégeimet. Ha kell, érezzen függőséget, hiányt, ha nincs meg a heti x alkalom. Ez általában be is jön. A tanítványaim nagy részének simán el merném már engedni a kezét, mert biztosan tudom, hogy egy életre szóló lendületet szerzett a közös munkánk során. Büszke vagyok rájuk. Ez az igazság.

Azzal is tisztában vagyok, hogy nyilván az én habitusomat sokszor nehéz kezelni. Nem mindenkivel megy a  közös munka. És mivel nem hiszek a véletlenekben, így képes vagyok elfogadni ezeket a "veszteségeket". Előbb vagy utóbb mindig arra a következtetésre jutok önsanyargatásom után, hogy nem lehet mindenkit megmenteni!

Csalódni viszont továbbra sem szeretek. És mint írtam korábban... értetlenül állok csak a gyengeség falai előtt!



2015. június 22., hétfő

Minden kezdet nehéz (salsa workshop no.1.)

Kimondani is fájdalmas, de több mint 20 éve táncolok. Kb. 17 éve készítettem el az első saját koreográfiámat, azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal tanítok. Mégis azt kell mondjam, hogy életem egyik legnehezebb feladata volt felkészülni a szombati workshop-ra.

Hála az égnek elég ritkán fordul elő mostanában velem, hogy éjszaka is jár az agyam, ennek következtében napokig nem hunyom le a szemem, de múlt héten még ezt is sikerült produkálnom. Nem is nagyon értettem mi van velem.

Persze... egy ideje már érik bennem a gondolat, hogy komolyabban kellene ismét foglalkoznom a sport "tánc" vonalával, de ezt letudtam egyelőre azzal, hogy kerestem magamnak egy "mestert", aki végtelen türelmével igyekszik kiküszöbölni jellem és tudásbeli hibáimat. De róla majd később...

Tehát... agyaltam, éjszakáztam, zenéket válogattam és készítettem a kis koreográfiát a fejemben az összes létező helyen, ahol csak megfordultam. Metrón, masszőrnél, közértben stb. És persze paráztam mint állat, hogy a rendelkezésemre álló 4 óra ugyan mire lesz elég abból, amit elterveztem aznapra. Nyújtások, egyensúly gyakorlatok, páros gyakorlatok, régi sor, új figura, új koreográfia... Na de máskor is vállaltam már túl magam, a végére már úgy voltam vele - több napi nem alvás után-, hogy "ugyan mi történhetne".

Nem tudom, hogy a fáradtság, vagy a migrénes fejfájás hozta meg végül a megváltást, de rájöttem, hogy ilyen zseniális csapattal nagy baj nem igazán történhet. És igazam lett.

Egyetlen szó, kritika, vagy rosszallás nélkül végigmentünk az összes "jelzem nem kezdő" gyakorlaton. Befejeztünk mindent, amit elterveztem, és nem utolsó sorban rendkívül jól éreztük magunkat attól függetlenül is, hogy egyébként mindenki hulla fáradt volt.

És ez a történet csak egy kis része. Bevallom őszintén, sosem volt a célom az, hogy tökéletes táncosokat "neveljek". Mindig arra törekedtem, hogy átadjam azt a megmagyarázhatatlan érzést, ami tánc közben tölti el a lelkemet. Ami hosszú évek alatt, a konkrétumok elengedésével teremtődött meg meg, és sajnos tűnik el időről-időre, ha nem foglalkozom vele.

Amire rádöbbentem a hétvégén az az, hogy nem akarom elengedni többet! Az élettől megkaptam azt a lehetőséget, hogy 0-24-ben azzal foglalkozzak, amit szeretek! Kötelességem kibontakoztatni tehát azt, ami bennem van...

És íme a pillanatképek:











 

2015. május 11., hétfő

Felszabadulás



Egészen fiatalkorom óta egy dologra vágytam igazán. Arra, hogy szabad legyek. A probléma alapvetően ott kezdődött, hogy fogalmam sem volt arról, hogy ez mit is jelent, vagy hogyan fogjam meg ezt az egész ködös maszlagot. Elolvastam ezer meg ezer irodalmat, meghallgattam sok-sok okosságot és okos embert, de mindig utólag jöttem rá arra, hogy szegényeknek legtöbbször fogalmuk sem volt arról, hogy mit zagyválnak össze.

Hiszen mi is a szabadság? Anyagi függetlenség, vagy elszakadás a világ puritán, materiális dolgaitól? És egyáltalán hogyan, meddig, milyen eszközökkel lehet ezt megvalósítani a nélkül, hogy beleesnénk a 22-es szorító csapdájába.

Aztán nem agyaltam már ezen... Miért? Nem is tudom. Nem volt rá időm, vagy pusztán csak beforgatott az a tény, hogy egy olyan dolgot hajszolok, ami talán nem is létezik, vagy egyáltalán nem olyan formában, ahogy azt én a kis csökönyös agyammal elképzeltem.

Aztán teltek-múltak az évek... tanultam, dolgoztam, kerestem a helyemet, utamat a világban. Minden voltam, talán még akasztott ember is. És aztán egyszer csak bekattant, hogy miért nem találom én azt a valamit, amiért régen az életemet adtam volna. Mert itt van az orrom előtt.

Sokan ott hibáznak a boldogság keresését illetően, hogy konkrét dolgokban, tárgyakban, eseményekben próbálnak rátalálni. Ha megveszem ezt... boldog leszek! Ha ide megyek nyaralni, akkor minden szép és jó lesz! Ha ennyi pénzt keresek, akkor majd biztosan önfeledtebben tudom élni az életemet!

Ugyan már, kérlek... tényleg? Ennyi lenne az élet? Ennyit érünk?

Miután rájöttem, hogy a zavaros gondolataimtól nem látom az erdőt, átlovaltam arra a témára, hogy ezt az úgynevezett "idillinek" hitt állapotot - amit ugye a szabadsággal azonosítunk - hogyan és mennyi ideig lehet fenntartani. A válasz elég kiábrándítónak hangozhat, de pillanatokig csupán. A legtöbben - mint ahogyan én is - ott hibáztam ezzel a témával kapcsolatban, hogy egy hosszan fenntartható, kellemes érzést kerestem, amit bizonyos eszközzel, tevékenységgel, vagy elért céllal teremthetek meg.

Aztán körülnéztem... a világban, a hírekben, a szomszédos országokban, vagy távolabb...

Közhelynek hangzik, de újra és újra rá kell döbbentenem saját magamat arra, hogy mennyire jó életem van ebben a kis országban. És mennyire szerencsés vagyok, hogy az a legnagyobb gondom, hogy miben és hogyan keressem a kis mentális szabadságomat. És nem azzal kell foglalkoznom, hogy megölnek e holnap egy tűzharcban, vagy lesz e mit ennem a jövő héten.

Mi tehát a szabadság, vagy felszabadulás? Pillanatnyi illúzió, ami mindennél többet ér! Ott van benned és bennem. A szépben, a jóban, a táncban az ölelésben, a futásban, a sportban... egy szeretkezésben! Ott van mindenhol, ahol képesek vagyunk rátalálni, átélni és átérezni!

2015. május 6., szerda

Hamis próféták



Nem szeretem a hamis prófétákat!

Nem szeretem azokat az edzőket, magazinokat, tv műsorokat, akik könnyű és gyors fogyást, átalakulást, szépülést ígérnek mindenféle tudományos, biológiai vagy élettani alátámasztást nélkül. Azon trénerek életét nehezítik meg ezzel, akik nap mint azon küzdenek vendégeikkel, hogy apró lépésekben hetek, hónapok, évek alatt eljussanak a célig, anélkül, hogy feladnák.

Hamis üzeneteket közvetítenek, és mivel a szórakoztatás, és az infotainment elcseszett világában élünk - amikor már egy tömegmészárlást is izgalmakkal teli vágóképekkel mutatnak be - nehéz kiszűrni mi a valóság és mi csak kitaláció. Akkor tegyük helyre.

A "hetek alatt karcsúvá és széppé varázsolunk" ámítás akkor, ha nem 3 kiló feleslegről beszélünk, de lehet még akkor is, hiszen a női szervezet egy ici-picit bonyolult szerkezet. El sem hinnénk, mennyi hormonális elváltozás, betegség befolyásolhatja azt, hogy elindul el a várva várt súlyvesztés. Pajzsmirigy problémák, inzulinrezisztencia stb. És ezek a mi akaratunktól "független" tényezők. Annyit tudunk csupán tenni, hogy időközönként  - különösen akkor, ha hirtelen elváltozást veszünk észre a szervezetünkön - alaposan kivizsgáltatjuk magunkat. Ez egy dolog... egy egyáltalán nem elhanyagolandó tényező!

Következnek a tudatni és életmódbeli akadályok. Először is: el kell hinnünk, hogy képesen vagyunk rá! Nah igen, ez aztán baromi könnyűnek hangzik, de azért mindannyian tudjuk. hogy ez nem ilyen egyszerű. Évekig éltünk egy számunkra idegen testben, amit szépen lassan megszoktunk. Valamiért nem cselekedtünk időben, ráadásul a sok "fogadd el magad olyannak, amilyen vagy" csúcsszuper irányzat arra sarkall bennünket, hogy ne is változtassunk ezen. Ami számos problémát generál. Az elhízás minden szempontból egészségügyi kockázattal jár kortól és nemtől függetlenül. Magas vérnyomás, cukorbetegség, érszűkület, ízületi fájdalmak, gerincsérv stb. Tehát persze, el kell fogadnunk magunkat, és leginkább teljesen értelmetlen dolog gyűlölni a tükörbe látott képet azért, mert nem úgy nézünk ki, mint 20 évvel ezelőtt, vagy mint egy modell... de változtatni kell! Magunkért, és semmiképpen sem azért, mert mások azt mondják. Azt gondolom nem mindegy, hogy milyen közérzettel ébredünk fel nap, mint nap. Milyen tevékenységeket tudunk egészségesen, fájdalom mentesen, nem beszűkülten elvégezni. A sport képes újra megnyitni a világunkat! Miért ne használnánk ki?

És íme a szörnyű valóság. Ez nem egy nap, és nem egy hét, és nem egy hónap, és nem egy év. Ez egy élet! Ez nem úgy működik, hogy jó akkor tornázom egy kicsit, meg nem eszem kenyeret, fogyok pár kilót és akkor minden szép és jó. Ez egy nagyon hosszú folyamat. Vegyük csak a fogyást... azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy miért! A folyamat leegyszerűsítve:

1. Ráébredek arra, hogy cselekedni kell.
2. Rájövök arra, hogy egyedül nem megy, segítség kell.
3. Megkeresem a megfelelő segítséget.
4. Kivizsgáltatom magam, hiszen lehet, hogy ez akadályozza meg a változás elindulását.
5. Eldöntöm, hogy az edzés mellett diétázom. Nem, nem fogyókúra!!! Diéta! És nem!!!!!!! E nélkül nem fog menni.
6. Ezután várakozom, míg végleg megszületik a döntés...

Mivel ez mindenkinél egyén specifikus folyamat, így szándékosan nem írtam idő intervallumokat, de szívesen várom a kommenteket!

És elkezdődik...

7. Elmegyek egy terembe, talán egy edzőhöz. Felmérés, edzésprogram, diéta, időpont egyeztetés 1 hét.
8. Túljutok azon, hogy "nekem nincs időm a napi szintű mozgásra" kifogáson 1 hét.
9. Alapozás, szervezet felkészítése, anyagcsere beindítás 6-8 hét.
10. És elindul a folyamat. Biztonságosan heti 0,5 kiló fogyás zsírból. És mivel ezt csak testzsír% mérővel lehet mérni (hiszen jó esetben azért izomtömeget is szedünk fel) így otthoni mérleggel mérni ezt teljesen felesleges. Mindig körméret a mérvadó, a kezdeni időszakban főleg.
11. Megértem azt, hogy ezt egy életen keresztül kell tartanom, tehát teljes tudati és életmódbeli változásra lesz szükségem.

És itt egy nagyon pozitív képet vázoltam fel arra, hogy minden úgy megy, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Mert azért valljuk be őszintén. Mindezt betartani sem leányálom.

És ehhez jön még hozzá, hogy önállóan tudatosan, napi 1-1,5 órát kellene kardiózni pulzusmérő órával aerob tartományban. Méregteleníteni szaunával, masszíroztatni, stb. Ijesztően hangzik, nem? De a gerincsérvből fakadó bénulás is az, vagy az a fajta ízületi fájdalom, amivel már létezni sem tud az ember. Vagy a gyógyszerek árai... nah azok is rémisztőek.

Nem szoktam ennyire nyers lenni, de úgy vélem éppen itt az ideje szembe néznünk azzal, ha elcsesztünk valamit, és éppen itt az ideje elkezdeni rendbe hozni a jövőbeli önmagunk kedvéért!

Én nem kívánok, nem kívánhatok mást ehhez, csak erőt és kitartást! És azt, hogy tiszta fejjel, a körülményeket ismerve, türelemmel kezdjen hozzá mindenki a változtatáshoz. Mert csakis az lehet tartós! Csakis az tarthat ki egy egész életen keresztül.