Nem is olyan régen az egykori "legelső és mindenkori" vendégemmel beszélgettünk arról, hogy hogyan mennek az órák, vannak-e vendégek, stb. Ehhez apró szösszenetként csak annyit tennék hozzá, hogy ő volt az az ember, akivel pályám kezdetén maximálisan kitartottunk egymás mellett. Ott volt amikor erőm teljében voltam, amikor fel akartam adni, mert nem volt vendég, és akkor is, amikor elkezdtem valódi oktatóvá válni. Most élete egyik legfontosabb feladata előtt áll, hamarosan kisbabája lesz! Nagyon hálás vagyok neki azért az időszakért!
Arról beszélgettünk tehát, hogy hogy mennek az óráim. Minden alkalommal kopogok hármat az asztalomon (jelzem, csak kicsit vagyok babonás :)) amikor erről beszélek, hiszen a válasz: hála az égnek jól! És ezt egyedül a vendégeimnek köszönhetem.
Minden tiszteletem az övéké! Egyrészt mert bármilyen viszontagságosak is a körülmények, ott vannak velem heti kétszer, és még ha fáradtak is, teljes odaadással és lelkesedéssel csinálják végig az órákat.
Másrészt tisztelem őket az őszinteségük és a nyitottságuk miatt. Valódi kis közösség formálódását nézhetem itt végig, ami nagyon ritka, éppen ezért rendkívül értékes manapság.
Köszönöm, hogy mindennek részese lehetek!
