Viszlát 2011! Üdvözöllek 2012!

Nem tudom ki hogy van vele, de engem picit ingerültté tesz, hogy ma van 2011 utolsó napja. Mintha az a megmagyarázhatatlan kényszer lenne bennem, hogy most aztán mindent be kell pótolnom, amit az elmúlt évben nem tettem meg. De mit is mondhatnék. Azzal nyugtatom magam, hogy ilyen az ember. Mindig újabbat, jobbat, szebbet akar, és optimális helyzetben elfogadja, rosszabb esetben pedig bánja a múltban elkövetett ostobaságokat.
Éppen ezért arra jutottam, hogy e csodás év legeslegvégén egyetlen fogadalmat vagyok csak hajlandó tenni a 2012-es évre, illetve a további életemre vonatkozóan: kevesebb stressz-több boldogság! Illúziókba azért nem kergetem magam, olyan nincs, hogy az egyik 0, a másik 100 % az öröm javára, de az egyensúlyra azért illik, vagyis oda is kell figyelni. Azt gondolnánk, hogy minek, hiszen élünk-éldegélünk viszonylag sokáig, addig toljuk ezerrel. Aztán egyszer fejbe vágnak egy szeneslapáttal, és azt mondják, hogy állj, ennyi volt! És akkor döbbenünk rá, hogy mennyit is veszíthetünk, ha nem vigyázunk magunkra. szeretteinkre. Vannak dolgok, melyeket időben elkapva vissza tudunk fordítani, de a végleg lezárultakkal már nem igazán lehet mit kezdeni, csak elfogadni és lehetőleg tüske nélkül menni tovább az úton. De mit ér a sok gürizés, szenvedés és küzdés, ha a végén már nem tudjuk élvezni annak gyümölcsét?
Ezért szeretem a sportot, mert szinte mindenre találok benne választ. Az élet egy kicsinek tűnő másolata, ami azonban lehetővé teszi, hogy egy magasabb nézőpontból tekintsünk saját magunkra.
Sok mindent köszönhetek a 2011-es évnek, de ez a gondolat mind közül a legértékesebb!

Minden kezdet nehéz!!!

Minden kezdet nehéz, szoktam volt mondani igen gyakran. De az utóbbi napokban azt is hozzátettem magamban, hogy: de ennyire? A válasz sajnos... igen, ennyire. Olyan könnyen vesszük tragédiának azokat az eseményeket, amik nem pont akkor, úgy és abban az ütemben történnek meg velünk, ahogy mi szeretnénk. Az edzésre levetítve pl. már egy hónapja edzek és még mindig semmi... semmi sem látszik. És ebbe teljesen bele tudunk gágyulni. Főleg akkor, ha nincs mellettünk egy aktuálisan kinevezett jóbarát, aki egy képzeletbeli gumikalapáccsal (nagyon praktikus eszköz, minden háztartás elengedhetetlen kelléke :)) történet folytatódik) fejbe nem vág és fel nem világosít a tutiról: máshol és másnak sincs kolbászból a kerítés, vagy a másik nagy kedvenc igen igaz mondásom: mindenki a maga szintjén nyomorog. És ekkor, duzzogva bár de törve nem, új erőre kapva ismét nekiindulunk a nagy feladatnak, melynek gyümölcsét előbb vagy utóbb élvezni fogjuk. És ebben kötelező jelleggel hinni kell, különben minek is ez az egész küzdünk valamiért dolog. Nem?

Minden tiszteletem a "hobbi" sportolóké

Gyerekkorom óta sportolok, ezáltal sokáig el sem tudtam képzelni azt, hogy létezik olyan, hogy egy héten minimum 3x nincs edzés egy ember életében. Aztán valahogy minden fontosabb lett. A tanulás, kapcsolatok, karrier óhatatlanul átvette a sport helyét a napjaimban, és egyre borzasztóbban éreztem magam. Aztán visszaálltam, amivel az egyensúly is visszatért az életembe. De ahogy telik az idő, az édes vagy éppen mostoha terhek egyre csak rakódnak ránk, amíg azt nem mondjuk, hogy állj! Igen is kell az a heti 3x1,5 óra magamra, a testemre, az egészségemre, a lelki egyensúlyomra. Ekkor kell a sok-sok kifogást hárítani, amivel magunkat igyekszünk meggyőzni arról, hogy minden más fontosabb nálunk. Ez nem egyszerű. Éppen ezért gondolom azt, hogy minden tiszteletem azoké a nőké, férfiaké és gyerekeké, akik az ezer millió más munka mellett heti rendszerességgel szakítanak időt a mozgásra. Legyen az séta, biciklizés, konditerem vagy akár az én hőn szeretett táncom és aerobicom.
Egyet biztosan mondhatok: ez az odaadás nagyon hamar és hosszú távon fog megtérülni a számukra!

Szilvuplé

Lassan egy éve táncolok az Ó utcán és környékén :), de még egyszer nem volt lelkierőm lemenni a Szilvuplé nevű szórakozó objektumba, ahol köztudottan zseniális salsa bulik vannak. A héten eljött az idő... megérett a gondolat és mi is megértünk rá.

A hely nagyszerű és véleményem szerint az oda járó emberek is. Valamilyen szinten ugyanis mindenki a tánc miatt van ott, és már ez hordoz magában egyféle kollektív örömöt. Ha nem is csinálsz mást, csak egy kellemes itókával a kezedben támasztod a falat és nézed, ahogy hullámzik a tömeg a zenére, már megérte lemenni. Persze mindig vannak hölgyek és urak, akik égnek a vágytól, hogy táncolhassanak! És nincs is annál szebb, mint így megismerkedni valakivel. 

A másik fontos dolog, amit észrevettem, hogy abszolút szabadság uralkodik a helyen. Nem kell félned attól, hogy lenéznek, vagy kinevetnek azért, mert esetlegesen még csak most kezdted a "szakmát". Ellenkezőleg. Ez a legmegfelelőbb hely arra, hogy jó táncossá válj! A spontaneitás, a felvállalt hibák, a bátorság, amivel felkérsz valakit, vagy igen mondasz egy felkérésre... nemesít! Ahogy a tánc is!

Tökéletes mozdulatok

Régen, mikor még rengeteg idővel rendelkeztem (nah jó, sose volt ilyen), rendszeresen kutattam a neten azokat a forrásokat, ahol a tökéletes tánc titkára lehet rátalálni. Persze sose találtam meg, ellenben ráakadtam olyan csodás videókra, amiket érdemes nézni és megosztani a világgal. Minden megvan ugyanis bennük, amire az ember: nő és férfi vágyhat. Maximalizmus, szenvedély, erő, akarat, érzékiség, öröm!
A koreográfia ugyan csak egy-egy kiragadott pillanat életünk lapjaiból, mégis sokkal többet elárul, mint sokszor egy egész élet.

A jó kezdés

Azt hiszem, hogy az életben minden projektet így kellene elkezdeni: tökéletesen, de sajnos ez nem adatik meg minden embernek. Így én is úgy kezdem, mint a legtöbben: bele a közepébe!
Köszöntök tehát minden kedves olvasót és érdeklődőt, aki megtisztel azzal, hogy olvassa napi bejegyzéseimet. Igyekezni fogok a mozdulat-művészet: aerobic, zene, tánc stb. témakörénél maradni és ebben alkotni olvasható témákat, nézhető fotókat-videókat, hozzászólandó megjegyzéseket.
Számítok rátok itt és az edzőteremben is! :)