"Úgy egyél, hogy jól legyél"

Hát igen... ez a fránya főzés. Akárhogy is próbáljuk elodázni, halogatni vagy kikerülni, a végén mindig rá kell jönnünk arra, hogy az a "biztos" amit a két kicsi kezünkkel készítünk el! Éppen most álltam neki egy igen jó kis olvasmánynak, melyet még az egyik tanítványom hozott nekem. "Úgy egyél, hogy jól legyél" címen fut a könyvecske, és egy olyan doktor írta, aki az űrhajósok élettani változásaival, "idő előtti" öregedésükkel, az ételnek a sejtjeinkre való hatásaival foglalkozik. Még nagyon az elején járok, de abban mindenképpen megerősítést kaptam, hogy a fogyasztói társadalom térhódításának ellen kell szegülni, és rohadtul oda kell figyelnünk arra, hogy mit veszünk a kis szánkba. :) A készételek ugyanis nagyon praktikusak, csak sem nem tudjuk, mi a csoda van bennük, tápértékkel és vitamintartalommal pedig elvétve rendelkeznek csupán.

Egy szó mint száz, úgy döntöttem, hogy végre rendszeresen hírt fogok adni főzőtudományomról, és igyekszem egy olyan kis "receptkönyvet" összehozni, ami segítséget nyújt a diétázóknak, vegetáriánusoknak, vagy szimplán csak azoknak, akik eldöntötték, hogy nem fogyasztják tovább azt a shitet, amit próbálnak nap mint nap belénk kényszeríteni.

A recepteket egyébként oldalt, a "mellékmenüben" találjátok meg Fittkaják név alatt.

Íme a link:

http://www.lyndafitness.hu/p/blog-page.html

És akkor lássunk egy jó kis receptet...

Tökfasírt zöldborsós kölessel és tök chips-szel

Tökfasírt és chips:

Hozzávalók:

1 db közepes méretű tök
2 db tojás
1 db közepes méretű hagyma
3 marék lágy zabpehely
3 marék amaránt
Napraforgó, tökmag
Fűszerek (só, bors, chili pehely)

Elkészítés:

A tököt meghámozzuk, kimagozzuk, lereszeljük, majd hagyjuk fél órát állni, hogy kiengedje a levét. Ezt követően kinyomkodjuk belőle a még benne maradt folyadékot és hozzáadjuk az apróra vágott hagymát (jelen esetben lila hagymát), a tojást, a zabpelyhet, az amarántot, a magokat, majd felfűszerezzük. Szintén várunk negyed órát, hogy a pehely és amaránt picit megszívja magát, majd apró, lapos tallérokat formázunk, melyet kókuszolajban vagy sütőben sütünk ki.

A tök egy részét félretettem, majd vékony szeletekre vágtam fel, sóztam picit és kókuszolajban aranybarnára pirítottam. Feldobja a köretet és isteni ízt ad a fogásnak.

Borsós köles:

Hozzávalók:

1 bögre köles
3 bögre víz (ugyanaz a bögre :))
1 kis fej hagyma
3 marék zöldborsó
Só, bors

Elkészítés:

Az apróra vágott hagymát kókuszolajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a borsót, amivel pár percig sütjük. Hozzáöntjük a bögre kölest, és a 3 bögre vizet. Felfűszerezzük, majd lefedjük és tádám... amikor a vizet teljesen felszívta, már kész is a szuper kis köretünk. :)

Én zöldsalátát szoktam még hozzá tálalni, legközelebb arra is írok majd ötleteket. De gyakorlatilag minden mehet bele, ami friss, szezonális és egészséges!

Jó étvágyat!

Dance on the way project

Imádom a fúziókat. Végtelen örömmel tölt el, amikor különböző művészeti ágak fonódnak össze mintegy láthatatlanul, mégis oly csodákat létrehozva, amiket sokszor el sem tudunk képzelni. Nem kell ehhez profizmus... szív kell hozzá, kitartás, fanatizmus és alázat. Ha ez megvan, és adott a pillanat, jöhet a varázs.

Imádok táncolni és oda vagyok a kifejező fotókért. Az egyikhez értek (csöppet) a másikat csak mímelem, de a képekben rejlő szépséghez azért van némi érzékem. Ez sem nem photoshop, sem nem megvilágítás, vagy utómunka kérdése. Hanem hogy képes-e valaki ott és akkor elkapni a táncos legmélyebb pillanatát. Ha igen, akkor egy vállalható kép születik. Ha nem... akkor tanulópénz. :D Mindenre kíváncsi vagyok!

Szóval mivel imádok táncolni, utazni és van egy férjem, aki titokban ugyan, de szeret fényképezni, így arra gondoltunk, hogy létrehozzuk a "Dance on the way" projektet.

Ennek egyetlen értelme van: kifejezni önmagunkat és arra ösztönözni a hasonszőrű kollégákat, hogy csatlakozzanak hozzánk és bátran vállalják fel a bennük rejlő táncost, vagy akár művészt egy-egy kreatív fotó elejéig.

Az erre a célra létrehozott facebook oldal tehát nyilvános. Bárki tölthet fel olyan képet, amit szívesen felvállal és megoszt másokkal.

A lényeg még egyszer mondom, nem az, hogy profi képek vagy mozdulatok szülessenek, hanem hogy átadjunk valamit a jövő nemzedékének abból, amit mi fontosnak tartunk!

És íme a facebook oldal:

https://www.facebook.com/pages/Dance-on-the-way-project/888506334517766

Friss és ropogós, ami remélhetőleg hamar megtelik élettel!

További képek:

http://www.lyndafitness.hu/p/kepekben.html

Az akaraterő hiánya - Just do it!

Szegény édesanyám mindig azzal nyugtatta magát és engem, hogy ha majd öregszem, egyre toleránsabb leszek az emberek felé. Megértem majd ostobaságaikat, hiányosságaikat, lustaságukat, kifogásaikat. Nem igazán értettem már akkor sem, hogy hogyan jutott erre a következtetésre. Az idő múlásával ugyanis csak egyre értetlenebbül állok a céltalanság, tudattalanság, gyengeség falai előtt.

Már a modern korunkban oly népszerű kommunikációs, marketing és egyéb világmegváltó tréningek is azt hangoztatják, hogy cél nélkül nincs élet. Sok esetben menekülök ezek elől, de ebben azért igazuk van. Abban viszont nincs, hogy nem kell feltétlenül eget rengető, sorsfordító mérföldkövekre gondolni. Az is cél, hogy jövő héten 500 m-el többet futok a Margit-szigeten. Vagy hogy 1 órával többet kardiózok, esetleg belekezdek abba a könyvbe, amit már 3 éve kaptam a barátaimtól.

Minden egyes apró lépés visz valahová. Minden parányi döntés amit meghozunk, kimondunk, materializálunk dob egyet az életünkön. Persze akkor, ha képesek vagyunk arra, hogy tisztességesen foglalkozzunk vele!

És itt jönnek a képbe az igazán magasztos közép és hosszútávú célok. Mert ezek megvalósításához már nem elég az, hogy leírjuk egy papírra és imádkozunk a legjobbakért. Rengeteg időt, energiát, pénzt kell befektetni ahhoz, hogy majd egyszer valamikor  - lehetőleg a kitűzött időn belül - meglássuk annak gyümölcsét.

Az én szakmám is ilyen. Kitartás nélkül veszett fejsze nyele. És sosem szoktam mást mondani, vagy hitegetni a vendégeimet, hogy ez a fogyás, vagy állóképesség fejlesztés pikk-pakk megtörténik. Kőkemény munka ez, és nagyon sok áldozattal jár. És igen, nagyon sok csalódás is, amin túl kell lépni, hiszen felnőtt emberek vagyunk. Igazán megtanulhattunk volna már csalódni.

És hogy picit magyarázatot adjak jelen bejegyzésemhez...

Sorra futottam mostanában bele olyan esetekbe, hogy 1-2 hónap közös munka után természetesen "időhiányra" hivatkozva feladták a vendégeim a küzdelmet. Ez egy dolog... szívük joga, hiszen ők fizetnek, én teszem a dolgom. Egy probléma van ezzel az én szempontomból. Hogy képtelen vagyok munkának tekinteni azt a tényt, hogy edző vagyok. Nekem ez szerelem, hivatás és sokszor sokkal többet teszek bele, mint kellene. Ez valószínűleg az én gyengeségem (vagy erősségem?). Nem is tudom. Természetes tehát, hogy hihetetlenül kiakadok azon, ha kitűzünk egy célt, és már a legelején fel kell adjuk, mert nincs elég elhatározás és akaraterő arra, hogy legalább a feléig eljussunk. Olyan érzés ez nekem, mintha kiskanállal vájkálnának az agyamban.

Félreértés ne essék, nem azért vagyok csalódott, mert elveszítek egy fizető ügyfelet. Volt hogy ingyen áldoztam be az időmet, abból se kértek hosszú távon. Azért leszek szomorú, mert már képes vagyok prognosztizálni azt, hogy ha hozzám nem jár a vendég, akkor 80%-os valószínűséggel sehova sem. Hiszen 1 hónap alatt nem képes megszületni az a belső igény, ami hosszú távon mozgásra ösztönöz.

Nekem szent célom, hogy sportra "szokassam" a vendégeimet. Ha kell, érezzen függőséget, hiányt, ha nincs meg a heti x alkalom. Ez általában be is jön. A tanítványaim nagy részének simán el merném már engedni a kezét, mert biztosan tudom, hogy egy életre szóló lendületet szerzett a közös munkánk során. Büszke vagyok rájuk. Ez az igazság.

Azzal is tisztában vagyok, hogy nyilván az én habitusomat sokszor nehéz kezelni. Nem mindenkivel megy a  közös munka. És mivel nem hiszek a véletlenekben, így képes vagyok elfogadni ezeket a "veszteségeket". Előbb vagy utóbb mindig arra a következtetésre jutok önsanyargatásom után, hogy nem lehet mindenkit megmenteni!

Csalódni viszont továbbra sem szeretek. És mint írtam korábban... értetlenül állok csak a gyengeség falai előtt!