Segítség! Csak dolgozni akarok.

Emelem a kalapomat azok előtt a fiatal (vagy nem is annyira fiatal) titánok előtt, akik ki tudják használni a szociális média adta lehetőségeket. Személy szerint a Millenial-ok táborát erősítem, elég erősen és büszkén képviselve ezt a korosztályt. Még ismerem a fax készüléket, emlékszem hogyan kell betárcsázni az internetre, milyen az a világ, ahol nem három kattintással jutok el olyan tartalmakhoz, amiket régen hónapokon keresztül kellett kutatnom a nyomtatott médiában, vagy a kezdetleges internetes oldalakon. 

Abban a világban nőttem fel és szocializálódtam, ahol ha kérdésem volt a szakmával kapcsolatban, odafordultam a nálam tapasztaltabb kollégámhoz, aki készséggel segített, bármilyen ostobának tűnő problémával is fordultam hozzá. Egy idő után már én is tanácsokat adtam jó szívvel, ha engem tiszteltek meg azzal, hogy kérdeztek. Tanultunk egymástól. Most meg bemegyek a terembe és azt látom, hogy mindenki a telefonját nyomogatja, senki nem kérdez semmit, pedig mi - "öregek" - olyan tudást hordozunk, amit a frissen kijött edzői generáció soha nem fog az internetről megtanulni. (Szándékosan nem a könyv szót használtam.) 

Értem én, vén fasz lettem ebben a szakmában, ez van, ezt kell szeretni. Ezt el tudom fogadni. Ha nem kell a segítség a szakmában, majd kell másnak, a vendégeimnek. 

Na de azt, hogy nekem tizenhárom év szakmai tapasztalat, két diploma, ezer továbbképzés, több ezer letanított óra után a seggemet kell mutogassam ahhoz, hogy vendégeim legyenek, nem tudom elfogadni. Hogy miért nem? 

Mert azért lettem coach, azért tanultam ki a mozgás oktatásának oly sok irányzatát, a lélek rejtelmeit, hogy segíteni tudjak. Nem azért, hogy full idegen emberek nézegessék és bírálják a képeimet a fotelből. 

Rengeteg jó, különböző területeken dolgozó szakemberrel folytattam már le ezt a beszélgetést és mind azonos véleményen vagyunk. A tökünk televan már azzal, hogy többet kell foglalkoznunk a reklámmal, mint a saját szakmánkkal, vagy fejlődésünkkel. Azzal, hogy senkit nem érdekel a valódi tartalom, mert az algoritmus úgyis csak a kiscicás képeket sorolja előre. Hogy a tiktok-on kell kurva vicces videókban majomkodni, hogy meghallják azt a tartalmat, amit közölni szeretnénk. 

Pedig mi csak dolgozni akarunk. Segíteni, szépséget, értéket teremteni. Tényleg nem megy a nélkül, hogy hülyét kellene csinálni magunkból az egész világ előtt? 

Egy videóban mondott valami olyasmit egy nagy követető táborral rendelkező kolléga, hogy: "főzök már valami szart, hogy a nehezen összehányt algoritmusom megmaradjon." 

Teljesen átérzem ezt a fajta nyűglődést. Hogy napi 10-12 óra munka után még ezzel kelljen foglalkozni.  

Szóval a kérdésem az lenne, hogy lehet ezt jól csinálni a nélkül, hogy fel kellene adnom önmagam.