2015. június 22., hétfő

Minden kezdet nehéz (salsa workshop no.1.)

Kimondani is fájdalmas, de több mint 20 éve táncolok. Kb. 17 éve készítettem el az első saját koreográfiámat, azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal tanítok. Mégis azt kell mondjam, hogy életem egyik legnehezebb feladata volt felkészülni a szombati workshop-ra.

Hála az égnek elég ritkán fordul elő mostanában velem, hogy éjszaka is jár az agyam, ennek következtében napokig nem hunyom le a szemem, de múlt héten még ezt is sikerült produkálnom. Nem is nagyon értettem mi van velem.

Persze... egy ideje már érik bennem a gondolat, hogy komolyabban kellene ismét foglalkoznom a sport "tánc" vonalával, de ezt letudtam egyelőre azzal, hogy kerestem magamnak egy "mestert", aki végtelen türelmével igyekszik kiküszöbölni jellem és tudásbeli hibáimat. De róla majd később...

Tehát... agyaltam, éjszakáztam, zenéket válogattam és készítettem a kis koreográfiát a fejemben az összes létező helyen, ahol csak megfordultam. Metrón, masszőrnél, közértben stb. És persze paráztam mint állat, hogy a rendelkezésemre álló 4 óra ugyan mire lesz elég abból, amit elterveztem aznapra. Nyújtások, egyensúly gyakorlatok, páros gyakorlatok, régi sor, új figura, új koreográfia... Na de máskor is vállaltam már túl magam, a végére már úgy voltam vele - több napi nem alvás után-, hogy "ugyan mi történhetne".

Nem tudom, hogy a fáradtság, vagy a migrénes fejfájás hozta meg végül a megváltást, de rájöttem, hogy ilyen zseniális csapattal nagy baj nem igazán történhet. És igazam lett.

Egyetlen szó, kritika, vagy rosszallás nélkül végigmentünk az összes "jelzem nem kezdő" gyakorlaton. Befejeztünk mindent, amit elterveztem, és nem utolsó sorban rendkívül jól éreztük magunkat attól függetlenül is, hogy egyébként mindenki hulla fáradt volt.

És ez a történet csak egy kis része. Bevallom őszintén, sosem volt a célom az, hogy tökéletes táncosokat "neveljek". Mindig arra törekedtem, hogy átadjam azt a megmagyarázhatatlan érzést, ami tánc közben tölti el a lelkemet. Ami hosszú évek alatt, a konkrétumok elengedésével teremtődött meg meg, és sajnos tűnik el időről-időre, ha nem foglalkozom vele.

Amire rádöbbentem a hétvégén az az, hogy nem akarom elengedni többet! Az élettől megkaptam azt a lehetőséget, hogy 0-24-ben azzal foglalkozzak, amit szeretek! Kötelességem kibontakoztatni tehát azt, ami bennem van...

És íme a pillanatképek:











 

2015. május 11., hétfő

Felszabadulás



Egészen fiatalkorom óta egy dologra vágytam igazán. Arra, hogy szabad legyek. A probléma alapvetően ott kezdődött, hogy fogalmam sem volt arról, hogy ez mit is jelent, vagy hogyan fogjam meg ezt az egész ködös maszlagot. Elolvastam ezer meg ezer irodalmat, meghallgattam sok-sok okosságot és okos embert, de mindig utólag jöttem rá arra, hogy szegényeknek legtöbbször fogalmuk sem volt arról, hogy mit zagyválnak össze.

Hiszen mi is a szabadság? Anyagi függetlenség, vagy elszakadás a világ puritán, materiális dolgaitól? És egyáltalán hogyan, meddig, milyen eszközökkel lehet ezt megvalósítani a nélkül, hogy beleesnénk a 22-es szorító csapdájába.

Aztán nem agyaltam már ezen... Miért? Nem is tudom. Nem volt rá időm, vagy pusztán csak beforgatott az a tény, hogy egy olyan dolgot hajszolok, ami talán nem is létezik, vagy egyáltalán nem olyan formában, ahogy azt én a kis csökönyös agyammal elképzeltem.

Aztán teltek-múltak az évek... tanultam, dolgoztam, kerestem a helyemet, utamat a világban. Minden voltam, talán még akasztott ember is. És aztán egyszer csak bekattant, hogy miért nem találom én azt a valamit, amiért régen az életemet adtam volna. Mert itt van az orrom előtt.

Sokan ott hibáznak a boldogság keresését illetően, hogy konkrét dolgokban, tárgyakban, eseményekben próbálnak rátalálni. Ha megveszem ezt... boldog leszek! Ha ide megyek nyaralni, akkor minden szép és jó lesz! Ha ennyi pénzt keresek, akkor majd biztosan önfeledtebben tudom élni az életemet!

Ugyan már, kérlek... tényleg? Ennyi lenne az élet? Ennyit érünk?

Miután rájöttem, hogy a zavaros gondolataimtól nem látom az erdőt, átlovaltam arra a témára, hogy ezt az úgynevezett "idillinek" hitt állapotot - amit ugye a szabadsággal azonosítunk - hogyan és mennyi ideig lehet fenntartani. A válasz elég kiábrándítónak hangozhat, de pillanatokig csupán. A legtöbben - mint ahogyan én is - ott hibáztam ezzel a témával kapcsolatban, hogy egy hosszan fenntartható, kellemes érzést kerestem, amit bizonyos eszközzel, tevékenységgel, vagy elért céllal teremthetek meg.

Aztán körülnéztem... a világban, a hírekben, a szomszédos országokban, vagy távolabb...

Közhelynek hangzik, de újra és újra rá kell döbbentenem saját magamat arra, hogy mennyire jó életem van ebben a kis országban. És mennyire szerencsés vagyok, hogy az a legnagyobb gondom, hogy miben és hogyan keressem a kis mentális szabadságomat. És nem azzal kell foglalkoznom, hogy megölnek e holnap egy tűzharcban, vagy lesz e mit ennem a jövő héten.

Mi tehát a szabadság, vagy felszabadulás? Pillanatnyi illúzió, ami mindennél többet ér! Ott van benned és bennem. A szépben, a jóban, a táncban az ölelésben, a futásban, a sportban... egy szeretkezésben! Ott van mindenhol, ahol képesek vagyunk rátalálni, átélni és átérezni!

2015. május 6., szerda

Hamis próféták



Nem szeretem a hamis prófétákat!

Nem szeretem azokat az edzőket, magazinokat, tv műsorokat, akik könnyű és gyors fogyást, átalakulást, szépülést ígérnek mindenféle tudományos, biológiai vagy élettani alátámasztást nélkül. Azon trénerek életét nehezítik meg ezzel, akik nap mint azon küzdenek vendégeikkel, hogy apró lépésekben hetek, hónapok, évek alatt eljussanak a célig, anélkül, hogy feladnák.

Hamis üzeneteket közvetítenek, és mivel a szórakoztatás, és az infotainment elcseszett világában élünk - amikor már egy tömegmészárlást is izgalmakkal teli vágóképekkel mutatnak be - nehéz kiszűrni mi a valóság és mi csak kitaláció. Akkor tegyük helyre.

A "hetek alatt karcsúvá és széppé varázsolunk" ámítás akkor, ha nem 3 kiló feleslegről beszélünk, de lehet még akkor is, hiszen a női szervezet egy ici-picit bonyolult szerkezet. El sem hinnénk, mennyi hormonális elváltozás, betegség befolyásolhatja azt, hogy elindul el a várva várt súlyvesztés. Pajzsmirigy problémák, inzulinrezisztencia stb. És ezek a mi akaratunktól "független" tényezők. Annyit tudunk csupán tenni, hogy időközönként  - különösen akkor, ha hirtelen elváltozást veszünk észre a szervezetünkön - alaposan kivizsgáltatjuk magunkat. Ez egy dolog... egy egyáltalán nem elhanyagolandó tényező!

Következnek a tudatni és életmódbeli akadályok. Először is: el kell hinnünk, hogy képesen vagyunk rá! Nah igen, ez aztán baromi könnyűnek hangzik, de azért mindannyian tudjuk. hogy ez nem ilyen egyszerű. Évekig éltünk egy számunkra idegen testben, amit szépen lassan megszoktunk. Valamiért nem cselekedtünk időben, ráadásul a sok "fogadd el magad olyannak, amilyen vagy" csúcsszuper irányzat arra sarkall bennünket, hogy ne is változtassunk ezen. Ami számos problémát generál. Az elhízás minden szempontból egészségügyi kockázattal jár kortól és nemtől függetlenül. Magas vérnyomás, cukorbetegség, érszűkület, ízületi fájdalmak, gerincsérv stb. Tehát persze, el kell fogadnunk magunkat, és leginkább teljesen értelmetlen dolog gyűlölni a tükörbe látott képet azért, mert nem úgy nézünk ki, mint 20 évvel ezelőtt, vagy mint egy modell... de változtatni kell! Magunkért, és semmiképpen sem azért, mert mások azt mondják. Azt gondolom nem mindegy, hogy milyen közérzettel ébredünk fel nap, mint nap. Milyen tevékenységeket tudunk egészségesen, fájdalom mentesen, nem beszűkülten elvégezni. A sport képes újra megnyitni a világunkat! Miért ne használnánk ki?

És íme a szörnyű valóság. Ez nem egy nap, és nem egy hét, és nem egy hónap, és nem egy év. Ez egy élet! Ez nem úgy működik, hogy jó akkor tornázom egy kicsit, meg nem eszem kenyeret, fogyok pár kilót és akkor minden szép és jó. Ez egy nagyon hosszú folyamat. Vegyük csak a fogyást... azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy miért! A folyamat leegyszerűsítve:

1. Ráébredek arra, hogy cselekedni kell.
2. Rájövök arra, hogy egyedül nem megy, segítség kell.
3. Megkeresem a megfelelő segítséget.
4. Kivizsgáltatom magam, hiszen lehet, hogy ez akadályozza meg a változás elindulását.
5. Eldöntöm, hogy az edzés mellett diétázom. Nem, nem fogyókúra!!! Diéta! És nem!!!!!!! E nélkül nem fog menni.
6. Ezután várakozom, míg végleg megszületik a döntés...

Mivel ez mindenkinél egyén specifikus folyamat, így szándékosan nem írtam idő intervallumokat, de szívesen várom a kommenteket!

És elkezdődik...

7. Elmegyek egy terembe, talán egy edzőhöz. Felmérés, edzésprogram, diéta, időpont egyeztetés 1 hét.
8. Túljutok azon, hogy "nekem nincs időm a napi szintű mozgásra" kifogáson 1 hét.
9. Alapozás, szervezet felkészítése, anyagcsere beindítás 6-8 hét.
10. És elindul a folyamat. Biztonságosan heti 0,5 kiló fogyás zsírból. És mivel ezt csak testzsír% mérővel lehet mérni (hiszen jó esetben azért izomtömeget is szedünk fel) így otthoni mérleggel mérni ezt teljesen felesleges. Mindig körméret a mérvadó, a kezdeni időszakban főleg.
11. Megértem azt, hogy ezt egy életen keresztül kell tartanom, tehát teljes tudati és életmódbeli változásra lesz szükségem.

És itt egy nagyon pozitív képet vázoltam fel arra, hogy minden úgy megy, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Mert azért valljuk be őszintén. Mindezt betartani sem leányálom.

És ehhez jön még hozzá, hogy önállóan tudatosan, napi 1-1,5 órát kellene kardiózni pulzusmérő órával aerob tartományban. Méregteleníteni szaunával, masszíroztatni, stb. Ijesztően hangzik, nem? De a gerincsérvből fakadó bénulás is az, vagy az a fajta ízületi fájdalom, amivel már létezni sem tud az ember. Vagy a gyógyszerek árai... nah azok is rémisztőek.

Nem szoktam ennyire nyers lenni, de úgy vélem éppen itt az ideje szembe néznünk azzal, ha elcsesztünk valamit, és éppen itt az ideje elkezdeni rendbe hozni a jövőbeli önmagunk kedvéért!

Én nem kívánok, nem kívánhatok mást ehhez, csak erőt és kitartást! És azt, hogy tiszta fejjel, a körülményeket ismerve, türelemmel kezdjen hozzá mindenki a változtatáshoz. Mert csakis az lehet tartós! Csakis az tarthat ki egy egész életen keresztül.

2015. április 15., szerda

A kifogások csapdájában



Minden ember, így minden edző életében vannak jobb és rosszabb időszakok. Egy trainernél a rosszabb időszakot általában az jelenti, ha ilyen-olyan indokkal egy időre eltűnnek a vendégei. A standard eljárás ilyenkor egy jóérzésű és lelkiismeretes oktatónál az, ha mindenek előtt önvizsgálatot tart és mérlegeli, hogy esetlegesen nem ő rontott-e el valamit, amiért bekövetkezett az - akár tömeges- kivonulás.

Senki sem hibátlan, ezt elismerem. Nyilván én tehetek arról, ha a dolgaim nem úgy alakulnak, ahogy szeretném. Számomra talán éppen ez lenne a legjobb kifogás, hogy abba hagyjam ezt az egész edzősdit és visszatérjek a régi, megszokott, alkalmazotti életemhez. De tudjátok honnan tudom, hogy nem az lenne a megfelelő lépés? Hogy egyrészt még mindig rosszul vagyok, ha ez eszembe jut, másrészről pont az ilyen és ehhez hasonló gondolataim kellős közepén érkezik valami olyan elementáris és szürreális impulzus az életembe, ami erőnek erejével visszazökkent az utamra.

Namármost... Pár héttel ezelőtt - éppen a "rossz időszakom kellős közepén" elkezdtem összegyűjteni azokat az okokat és kifogásokat, amikkel általában le szokták rázni magukról a sport és az egészséges életmód terhét az emberek. Íme a legáltalánosabbak, a teljesség igénye nélkül:

1. Nincs időm...
Talán ez a legkönnyebben megcáfolható indok. Időd ugyanis köztudottan arra van, amire szánsz. Elcsépelt mondatnak tűnik ez, de higgyétek el, igaz!

2. Későn van az óra...
Szerintem ezt nem is kell kommentálnom.

3. Holnap korán kell kelnem...
Ezt is könnyű megcáfolni, hiszen a sport fizikálisan lefáraszt, mentálisan megtisztít, így elősegíti a mélyebb alvást. Tehát egy átmozgott este után a másnap reggel is könnyebben indul majd.

4. Lelkileg nem vagyok jól...
A mozgás terápia. Sokféle módja van annak, hogy az ember helyre tegye saját magát, de az egyik leghatékonyabbnak bizonyult - az én és több vendégem életében - a mozgásterápia. Számos olyan esetet tudnék felsorolni, amikor egy-egy edzés hozta meg a várva-várt jókedvet, vagy ötletet a továbblépéshez. 

5. Nekem már úgyis mindegy...
Szerintem az összes kifogás közül el a legszomorúbb. Most tényleg? Komolyan képes valaki lemondani saját magáról, az életéről, egészségéről, jövőjéről? Bizonyára a múltam tanulságaiból fakadóan, de én ezt egyszerűen értelmezni sem tudom!

6. Lusta vagyok...
Ez a kedvencem. Mert legalább őszinte, és egy kis noszogatással könnyedén megváltoztatható. Véleményem szerint személyi edzőként ez az egyik elsődleges feladatunk. :)

7. Az orvos eltiltott a mozgástól...
Ezt mindig kétséggel fogadom. Természetesen létezik olyan súlyos trauma, vagy betegség, ami miatt mellőzni kell az intenzív sportot, de nagyon sok esetben az "intenzív" jelzőn van a hangsúly. Ha valami problémánk adódik, az orvostól mindig meg kell kérdezni, hogy ezzel a betegséggel milyen jellegű, intenzitású mozgást lehet végezni. A legjobb az, ha írásos szakvéleményt kérünk, hiszen ezzel megkönnyítjük a saját és az edzőnk dolgát. Én még nem találkoztam olyan esettel, amikor egy orvos azt mondta, hogy a beteg egyáltalán semmilyen mozgást ne végezzen. Pedig sokféle emberrel foglalkoztam már, a gerinc-sérülttől kezdve, magas vérnyomásos vendégen át a részleges bénulásban szenvedőig. Mindenkivel tudtunk edzeni, mert bennük volt az akarat és megvolt hozzá a lelki erejük, hogy jobbá, könnyebbé tegyék az életüket. De erről majd később...

8. Fárasztó napom volt...
Na ne már! 

9. Esik az eső, nem indulok el, mert megázom...
:)

10. Nem volt kedvem...
Most mondhatnám azt, hogy persze, a mozgás kedv kérdése... IS! Annak azonban, aki igyekszik tudatosan élni az életét és próbál példát mutatni a családjának, gyermekeinek, ismerőseinek, ez pusztán akarat és döntés kérdése. Számos olyan vendéget látok a teremben nap mint nap, akik minden egyes hajnalban ott kezdenek, mert fontos nekik a napi mozgás, felfrissülés. És tudom, hogy munkájuk, gyerekük, családjuk van. Mégsem gyártanak kifogásokat arra, hogy aznap miért hagyják ki az edzést. 

És vannak azok az okok, amik tényleg indokoltak: betegség, baleset stb. stb. A titok abban rejlik, hogy felismerjük, hogy a kis belső hang a fejünkben csak megúszni akar, vagy tényleg indokoltan hátrálunk meg az aznapi feladat elvégzésétől. Sok sikert mindenkinek ennek fejlesztésében!  

2015. március 2., hétfő

Fotózás 2015/tél

Előre kijelentem, mindig is kivert a víz attól, ha képet akart valaki készíteni rólam. Mint mindenben, így ebben is elég kritikus vagyok, ezért nem nagyon hittem abban, hogy ez sikerülhet. Arra voltam inkább kíváncsi, hogy röpke 1 hónap alatt sikerül-e olyan "formát" összehoznom, ami fényképezőgép kompatibilis. A végeredményt nyilván a nagyközönség fogja megítélni, én csak annyit mondhatok, hogy egyáltalán nem bántam meg azt, hogy kipróbáltam, milyen is ez a folyamat, mivel jár a diéta, mennyit kell szenvedni a hozzám hasonló testalkatú embereknek ahhoz, hogy pár kiló izom felcsusszanjon rá.

Hát nem egyszerű. Csak nagy vonalakban... helyre kellett pakolnom az étkezésemet, megfelelő rendszerességet és mennyiséget kellett belevinnem ahhoz, hogy a heti 15 kardió óra mellett, amit tartok (spinning, tánc, aerobik) megmaradjon rajtam annyi izom, amennyi elvárható lenne. Igen könnyű fikázni azokat a személyi edzőket, akik izmosak ugyan, de vékonyak és szálkásak. Többször átéltem már ezt a trollkodást. Erre csak azt szoktam válaszolni, hogy megemelem a kis kalapom az előtt, aki ennyi kardió, ilyen testalkat mellett és "cucc" nélkül képes tisztes mennyiségű izom építésére.

Jelzem, nem vagyok testépítő és nem is azért csináltam ezt az egészet, hogy versenyre menjek. De nagyon jó volt azt látni, hogy kellő kitartással, elhatározással és tudatossággal szinte bármi elérhető, amit a forma megenged.

Sport, diéta és kitartás. Nem mondom, hogy egyszerű, és ahogy öregszik az ember talán fizikailag egyre nehezebb. De szerintem éppen a kor hozhatja meg azt a szellemi hátteret, ami megkönnyíti az utat.

Nem akarom és nem is fogom tovább ragozni ezt a témát. :) A tapasztalataimról szívesen mesélek személyesen, keressetek bátran. A képekből ízelítő itt, illetve folyamatosan bővül majd a "portfólió" menüpont alatt.

Köszönet a képekért vendégemnek és fotósomnak... Flachné Asztalos Juditnak!
http://photosbyjudyt.blogspot.hu