2016. január 4., hétfő

New Year... New Love... New Life



Sosem könnyű számot vetni a múltunkkal. Évről-évre azt érzem, hogy egyre több dolog történik az életemben, sokszor már követni is nehéz. Az biztos, hogy 2015-ből kihoztam azt a maximális teljesítményt, amit szerettem volna. Nyilván ez azzal is járt, hogy majdnem másfél hetet aludtam Karácsonykor egy húzóra, de nem mondanám, hogy bármit is megbántam.

Tanulságos időszak volt ez, az biztos. Szakmailag és emberileg is. Valahogy letisztultak körülöttem az utak, kapcsolatok, amivel csak energiát spóroltam meg. Persze befektettem azt is. Miért is ne? :) Úgy voltam vele, majd kipihenem év végén. És hogy akartam-e, generáltam-e ezt a folyamatot? Persze! Pont abba az életszakaszba értem, ahol már igenis kikérhetem magamnak, ha valami nem tetszik, vagy inkább nem fér bele az életembe, értékrendembe. Egyszerűen nincs már energiám pöcsölni hülyeségekkel, időt pazarolni olyan emberekre, akik önző mivoltukból fakadóan semmit nem képesek viszonozni, vagy csak tenni azért, hogy mondjuk jobb legyen az életük. Segíteni csak annak lehet, aki nyitott rá és szívesen fogadja a kapcsolódást, nem ott támad és köt bele mindenbe, ahol csak tud. Nah ez például egy hatalmas harc eredményeképpen született változás volt 2015-ben.

Vannak tulajdonságok, amiket hordozunk születésünktől fogva. Nekem a "megmenteni akarás" pont egy ilyen kényszer. Sosem szerettem magamban, mégsem tudtam vele mit kezdeni. A "nemetmondás képessége" is elég kezdetleges állapotban volt bennem elég sokáig. Aztán volt egy pont, amikor elég lett. Amikor rájöttem arra, hogy mindez csak megfelelési kényszer, ami ellen próbáltam egész életemben harcolni, nem túl nagy sikerrel. De mint tudjunk minél jobban küzdesz... sokszor annál mélyebbre kerülsz a mocsárban. Úgyhogy el kellett ezt engednem. Nem mondom, hogy pikk-pakk ment, de érett már egy ideje, úgyhogy már csak kifejezésre kellett juttatnom. Elmúlt évem legnagyobb harcát nyertem meg ezzel. Persze flashback-ek még mindig vannak, de sokkal radikálisabban és gyorsabban reagálom le őket, mint korábban.

A szakmaiság időszaka... egész évben kerestem azt a szakmai irányvonalat, amin továbbcsusszanhattam volna, de valahogy amire én vágytam, az mindig meghiúsult. Vagy nem éppen abban a formában érkezett el hozzám, ahogyan én szerettem volna. Persze hogy sokkal jobb volt így! Utólag most már látom, hiszen a fejlődés is magáért beszél. De akkor szintén nagy küzdelem volt elfogadnom azt, hogy nem mindig kaphatom meg, amit akarok, vagy nem úgy, ahogy én szépen konzekvensen kitaláltam a kis fejemben.

Az elmúlt év a tánc igen erős vonalát hozta vissza az életembe. Azt a vonalat, amiért eredetileg edző lettem. Igaz, hogy egy újabb képzés helyett egy csodás táncpedagógus formájában, akitől folyamatosan tanulok mind szakmailag, mind emberileg.

Hát igen! Magyarország a papírok és végzettségek országa. Ez van. Ha valaki fejlődni akar, akkor ezt el kell fogadnia. És azt is, hogy néha időt kell szánni látszólag "felesleges" képzésekre azért, mert éppen az segíti elő a továbblépést. Ezen is mindig felháborodtam korábban, pedig az égvilágon semmit sem lehet tenni ez ellen! Jah... elnézést... de lehetne persze, mint ahogy teszik azt rengetegen: végzettség nélkül dolgoznak egy olyan területen, ami szakképzettséget igényel. Csak gratulálni tudok hozzá, meg ahhoz is, hogy ezt szintén megengedik ebben az országban.

Sokkal szerencsésebb úgy felfogni ezt az egész képzés-kavalkádot, hogy mindez csak egy nagyobb terv része, ami feltételez egyfajta szakmai stratégiát. Mondok egy példát. Az is az elmúlt év hozadéka, hogy elkezdtem a "lassabb" órák felé fordítani a figyelmemet. Ez jött a modern tánc vonalán, a sorozatos túledzettségből, sérülésekből, illetve a vendégeim igényeiből. Szép az élet, míg azért edz valaki, hogy szebb, csinosabb legyen. De mi van akkor, ha valakinek az egészsége, netán az élete múlik rajta. És itt a kulcsszó: segítséget kér! Megtisztel azzal, hogy engem választ edzőjének egy speciális állapottal, amihez ha hozzá sem tudok szagolni szakmailag, akkor a pofámról sül le a bőr.

Elindultam tehát a speciális edzések-személyi edzések, gerinctréning, mozgásszervi betegségekkel, sérülésekkel való sportolás tanulmányozásában. Persze ez egy never ending story. :) Ehhez jött a kinezio-tape (melyről majd később még szó esik), a masszázs, preventív gerinctréning, jóga. És egy új világ tárult elém a jelenlegi kiegészítéseként. Persze a pörgős dolgaimat ugyanúgy folytatom tovább. Csak igyekszem egyfajta egyensúlyt teremteni az edzések között.

A másik ehhez kapcsolódó igen fontos terület a speciális táplálkozási formák tanulmányozása. Rendbe tettem a saját étkezésemet, mert kíváncsi voltam, hogy milyen hatással van rám például a gluténmentes étkezés. Kikísérleteztem, mely vitaminokra, ásványi anyagokra van szüksége a szervezetemnek, milyen dózisban, rendszerességgel, vagy hogy milyen táplálékkiegészítők férnek még bele az életembe a teljesítményem fenntartása, esetleges növelése, regeneráció gyorsítás érdekében. De ez is egy "élet munkája" kell legyen egy oktatónak. Egy folyamatosan változó tudomány, nagyon nagy buktatókkal. Ellenben muszáj hozzáértően viszonyulni a témához, mert sok kellemetlenségtől kímélheti meg magát az ember, ha tisztában van azzal milyen táplálékból épül és melyek rombolják szervezetét.

Így visszaolvasva az írottakat, azt hiszem, hogy leginkább kapukat nyitottam meg magam előtt, melyek hosszú utakon vezetnek majd tovább a célom felé. :) Nekem nem gazdag szülőket adott az élet, akik a fenekem alá rakják a jövőm építéséhez szükséges feltételeket. Én lehetőséget kaptam arra, hogy magam küzdjek meg érte. És ez a tény most már nem haraggal, hanem büszkeséggel tölt el!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése