Azért vártam két napot ennek a bejegyzésnek a megírásával, mert abban reménykedtem, hogy majd szépen letisztulnak bennem az ezzel kapcsolatos kusza, kettős érzelmek. Bebizonyosodik, hogy minden, amit negatívumként éltem meg, az csak az én fejemben létezik és nincs semmi valóságalapja.
Tisztulni azért tisztult a kép, és a negatívumokat már képes vagyok inkább tanulságként értelmezni. Ez tőlem igen nagy dolog, úgyhogy jár magamtól-magamnak a vállveregetés. Ezúton szeretnék elnézést kérni azoktól a szeretteimtől, akik a wokshop előtti-utáni (közben szuperül éreztem magam) drámámat megélték velem és nem hagytak ott a picsába azon nyomban.
De honnan is van bennem ez a kettősség. Ez egy olyan egyik szemem sír a másik nevet szituáció. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a lelkem örül, az agyam viszont képtelen még mindig felfogni azt, ami történt. Vagyis ami - nem történt, jobban mondva.
A lelkem örül, mert egy olyan rendezvényt hoztunk össze, ami nem önmagáért létezett, hanem valami nagyobb cél érdekében. Nagyobb, mint a sikerélmény, a pénz, vagy az elismertség. Még sohasem tettem semmit a jótékonyság nevében, ez volt az első komolyabb megmozdulásom és egyetlen percet sem bántam meg, annak ellenére, hogy elég nagy hullámvölgyek kerültem az utamba. Bizonyára ez a maximalista jellememből fakad. Dolgozom már azon egy ideje, hogy ne vegyek mindent ennyire komolyan, de azt hiszem ez lényem olyan erős része, hogy egy élet munkája vár rám ezzel kapcsolatban. Sajnos vagy nem sajnos, de a maximalizmusomból kifolyólag olyan elvárásokat állítottam magam és mások elé a rendezvénnyel kapcsolatban, amit csak nagyon kevés embernek sikerült megugrania. Vagyis ezzel magyarázom magamnak azt, hogy ismét csak azok az emberek voltak ott és támogatták az ügyet, akik eddig is mellettünk álltak. Végtelenül nagy felismerés volt ez számomra. Végtelenül nagy és jelentős...
Köszönöm nektek, hogy vagytok az életünkben! Hogy képesek vagytok túllátni önmagatokon és olyan ügyek mellé állni, amik fontosak. Hogy mindent megtettetek azért, hogy ott legyetek, még akkor is, ha simán lett volna jogos indok arra, hogy az ellenkezőjét tegyétek. Külön köszönet annak a két lánynak, akik a "világ végéről", a reggeli vonatviszontagság ellenére is, teljes lelkesedéssel toppant be az órára és nyomta azt végig mosolyogva. Köszönet azon vendégeinknek, akik értékrendjükkel bebizonyították, hogy igenis vannak még jó emberek. Kicsi családomnak és barátnőmnek, akik olyan helyzetekben is mellettem állnak, amikben mások már kimenekülnének a világból is... leginkább az én viselkedésem miatt. Köszönet azoknak, akik ugyan nem tudtak megjelenni, de támogatásukról biztosítottak bennünket és ezáltal az Eszkuláp Egyesületet, akiknek a pénzt gyűjtöttük.
És köszönet mindazoknak, akik nem voltak ott. Óriási tanulságokkal lettem gazdagabb, melyeket pozitív tettekben jelenítek majd meg a következő workshopnál.
Melyre természetesen várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése