Minden változik

Múltkor rám szólt az egyik vendégem, hogy ne mondogassam már annyit, hogy öregszem, illetve hogy öreg vagyok, mert ez egyáltalán nem igaz. Mosolyogtam rajta, mert az igazság az, hogy alig vártam már, hogy végre ezt mondhassam. Hogy zavar-e a korom? A legkevésbé sem. Én vagyok az az ember, aki nem szeretett fiatal lenni. Ugyanis bármennyire is igyekeztem, dolgoztam, egyetemre jártam, haladtam az utamon, mindig volt valaki, aki ledegradált az életkorom miatt. "Te még fiatal vagy ahhoz, hogy ezt jól csináld, vagy jól lásd". "Mit képzelsz te magadról, majd megtudod, ha annyi idős leszel, mint én."

Nyilván pályakezdőként ezen annyira nem mosolyog az ember. Én nem mosolyogtam. Végtelenül dühös voltam. Nem azért, mert alábecsültek a korom miatt, hanem mert a munkámat degradálták le ezzel. (Amibe egyébként nem nagyon lehetett belekötni a beteges maximalizmusom miatt.) És minden egyes helyen ahol dolgoztam volt egy ilyen megkeseredett "majd meglátod 10 év múlva egyed". "Majd elmúlik neked is ez a fene nagy lelkesedés". "Megtör téged is az élet"... stb. stb.

Nem szeretnék közönséges lenni, mert alapvetően nem ezt a vonalat képviselem, de ezt már nagyon régen szerettem volna megosztani veletek kedves jóakaróim (és ezzel lezárni ezt a korszakomat) BEKAPHATJÁTOK!

Nem 10, 14 év telt el azóta, hogy keresem az utam a felnőtt világban, és hiszem, hogy megtaláltam azt, ami nekem kijelöltetett. 33 éves lettem, és úgy érzem, minden, amit eddig tanultam, amiért küzdöttem összeállt egy teljes egésszé. Ez valami fantasztikus érzés! Az írás, marketing, személyi edzés, coaching kijelölte azt az utat, amerre menni szeretnék a továbbiakban.

Szeptembertől tehát bővül a portfólióm. Life-és business coachinggal is várlak bennetekek.

Ennek tiszteletére készült el a legfrissebb portfólióm. Köszönet érte az egyik legnagyszerűbb fotós vendégemnek, Flachné Asztalos Juditnak. A munkáira itt tudtok ránézni.
http://photosbyjudyt.blogspot.com/
https://www.instagram.com/photosbyjudyt/

És akkor jöjjenek az én hivatkozásaim...

A legújabb képeket itt találjátok:
http://www.lyndafitness.hu/p/kepekben.html

Az új (folyamatosan alakuló) weboldalam:
http://www.ulveczki.com/  

A jótékonysági jóga margójára

Azért vártam két napot ennek a bejegyzésnek a megírásával, mert abban reménykedtem, hogy majd szépen letisztulnak bennem az ezzel kapcsolatos kusza, kettős érzelmek. Bebizonyosodik, hogy minden, amit negatívumként éltem meg, az csak az én fejemben létezik és nincs semmi valóságalapja.

Tisztulni azért tisztult a kép, és a negatívumokat már képes vagyok inkább tanulságként értelmezni. Ez tőlem igen nagy dolog, úgyhogy jár magamtól-magamnak a vállveregetés. Ezúton szeretnék elnézést kérni azoktól a szeretteimtől, akik a wokshop előtti-utáni (közben szuperül éreztem magam) drámámat megélték velem és nem hagytak ott a picsába azon nyomban.

De honnan is van bennem ez a kettősség. Ez egy olyan egyik szemem sír a másik nevet szituáció. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a lelkem örül, az agyam viszont képtelen még mindig felfogni azt, ami történt. Vagyis ami - nem történt, jobban mondva.

A lelkem örül, mert egy olyan rendezvényt hoztunk össze, ami nem önmagáért létezett, hanem valami nagyobb cél érdekében. Nagyobb, mint a sikerélmény, a pénz, vagy az elismertség. Még sohasem tettem semmit a jótékonyság nevében, ez volt az első komolyabb megmozdulásom és egyetlen percet sem bántam meg, annak ellenére, hogy elég nagy hullámvölgyek kerültem az utamba. Bizonyára ez a maximalista jellememből fakad. Dolgozom már azon egy ideje, hogy ne vegyek mindent ennyire komolyan, de azt hiszem ez lényem olyan erős része, hogy egy élet munkája vár rám ezzel kapcsolatban. Sajnos vagy nem sajnos, de a maximalizmusomból kifolyólag olyan elvárásokat állítottam magam és mások elé a rendezvénnyel kapcsolatban, amit csak nagyon kevés embernek sikerült megugrania. Vagyis ezzel magyarázom magamnak azt, hogy ismét csak azok az emberek voltak ott és támogatták az ügyet, akik eddig is mellettünk álltak. Végtelenül nagy felismerés volt ez számomra. Végtelenül nagy és jelentős...

Köszönöm nektek, hogy vagytok az életünkben! Hogy képesek vagytok túllátni önmagatokon és olyan ügyek mellé állni, amik fontosak. Hogy mindent megtettetek azért, hogy ott legyetek, még akkor is, ha simán lett volna jogos indok arra, hogy az ellenkezőjét tegyétek. Külön köszönet annak a két lánynak, akik a "világ végéről", a reggeli vonatviszontagság ellenére is, teljes lelkesedéssel toppant be az órára és nyomta azt végig mosolyogva. Köszönet azon vendégeinknek, akik értékrendjükkel bebizonyították, hogy igenis vannak még jó emberek. Kicsi családomnak és barátnőmnek, akik olyan helyzetekben is mellettem állnak, amikben mások már kimenekülnének a világból is... leginkább az én viselkedésem miatt. Köszönet azoknak, akik ugyan nem tudtak megjelenni, de támogatásukról biztosítottak bennünket és ezáltal az Eszkuláp Egyesületet, akiknek a pénzt gyűjtöttük.

És köszönet mindazoknak, akik nem voltak ott. Óriási tanulságokkal lettem gazdagabb, melyeket pozitív tettekben jelenítek majd meg a következő workshopnál.

Melyre természetesen várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel!

Welcome 2018

Rendkívül fontosnak tartom azt a folyamatot, amikor lezárom az előző évet és nekilátok a következő megtervezésének. Számomra ez körülbelül egy hónapot vesz igénybe, és már jócskán átnyúlik a következő évre, hiszen ekkor jobban fel tudom mérni a rendelkezésemre álló erőforrásokat. Tiszta szívvel és ésszel ajánlom ezt a módszert mindenkinek, hiszen ezáltal világosan kirajzolódik a fejlődés íve.

Én általában részterületenként vizsgálódom ilyenkor. Munka, magánélet, edzés, hobbi, rekreáció. Mire mennyi időt fordítottam és mennyit szeretnék idén. Hány százalékban sikerült megvalósítanom az előző évben kitűzött céljaimat. Mit viszek át 2018-ra és milyen újabb kihívások jönnek hozzá.
Ilyenkor zajlik az üzleti-és marketingterv elkészítése, az edzésprogramom kialakítása, étkezési napló megtervezése, tanulmányi célok kitűzése, utazások szervezése.

Minden évre próbálok valami teljesen "eltérő" dolgot is belecsempészni az éves tervembe. Tavaly ez az angol nyelv továbbfejlesztése volt, illetve valamely új nyelvvel való ismerkedés. Már most látom, hogy ezek a folyamatok még jó pár évig repertoáron maradnak.

Szeretném hangsúlyozni, hogy egy ilyen tervezési folyamat nem arra szolgál, hogy lekorlátozzam vele magam. Nem fogok a kardomba dőlni, ha heti 5 edzés helyett csak 3 jön össze. Ahhoz kell, hogy irányt mutasson és inspiráljon a mindennapokban. Ha elakadok, segítsen továbblendülni.

A tavalyi év nagy újdonsága volt számomra, hogy végre elkezdtem felfedezni a világot. Több helyen jártam egy éven belül, mint előtte egész életemben. És itt sem kell nagy dolgokra gondolni. Magyarország csodálatos. És minden utazásom rádöbbent arra, hogy mennyi mindent nem láttam még abban az országban, ahol élek. Persze fantasztikus élmény elutazni, kitekinteni, felfedezni új országokat, kultúrákat. Szeretettel ajánlom mindenkinek!

Másik nagy újdonság, aminek a jövőtervezésemet tekintve van rendkívül nagy jelentősége, az a Coach Akadémia elkezdése. Már az csodaszámban ment, hogy sikerült összekaparnom rá a pénzt. (Minden nap hálát adok az égnek a férjemért, aki minden elborultnak tűnő ötletemet támogatja. :)) Ilyenkor azért újra és újra visszatér a hitem abban, hogyha valami el van rendelve, akkor ahhoz valahogy megkapjuk a rávalót. Erre a hitre mondjuk idén is nagy szükségem lesz.

A coach-á válás 2018 egyik legnagyobb kihívása számomra. Rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy a már meglévő vendégeim maximálisan mellettem állnak és jól fogadják szárnybontogatásaimat. Ha ők nem lennének, soha eszembe sem jutott volna, hogy edzői mivoltomat továbbfejlesszem egy olyan irányba, ami már a lélekkel, célokkal, vágyakkal is foglalkozik.

Remélem sikerül motiválnom benneteket arra, hogy igenis tervezzetek! Tűzzetek ki célokat, tanuljatok új dolgokat, segítsetek akinek csak lehet. Mert az elvesztegetett élet, nem élet. Legalábbis nekem nem. 

Végre egy igazi portfólió

Egy igazán különleges fotózásnak lehettem részese a nyáron. Az esemény több szempontból is emlékezetes számomra...
Az egész ötlet onnan indult, hogy szerettem volna képeket MAGAMRÓL! Arról az emberről, aki valójában vagyok. Úgy, ahogy érzem magam a mindennapokban.
Szerintem nem mondok túl nagy újdonságot azzal, hogy az én világomban egy portfólió készítést komoly szakmai munka előz meg. Sok-sok edzés, kőkemény diéta, odafigyelés, áldozatok. Nem mondom, hogy a kedvenc tevékenységeim közé tartozott minden fotózás előtt kizsigerelni a szervezetemet, így pár próbálkozás után ezt fel is adtam.
Döntést hoztam: magamat akarom megmutatni. Azt, hogy egészséges életmóddal, optimális számú edzéssel és némi wellness szolgáltatással (szauna, masszázs stb.) milyen formát lehet kihozni magunkból. Ez is sok-sok odafigyelést és áldozatot kíván azzal a különbséggel, hogy a cél az egészséges keretek között maradás.
Ugyanezt az elvet szeretném követni a jövő eseményein is!
A képeket az alábbi linken, illetve a portfólió menüponton találjátok:

http://www.lyndafitness.hu/p/kepekben.html

Tartozás

Annyi teendőnk volt - hála az égnek - az elmúlt fél évben, hogy teljesen kiment a fejemből a tavaly decemberi fotózás és annak a képanyaga.

Azóta eltelt majdnem egy év, és megszámlálhatatlan történésen vagyunk túl... többek között egy újabb fotózáson, aminek anyaga szintén hamarosan felkerül! (Becsszó)

A decemberi fotózás többek között azért volt különleges, mert két olyan vendégemmel éltem át, akiket nagyon szeretek, és akik mindent megtesznek azért, hogy elérjék céljaikat. Jóban, rosszban, betegségben, egészségben... ez már majdhogynem házasság, úgy vélem!

Íme néhány a kedvencek közül, a többit az alábbi linken találjátok!

http://www.lyndafitness.hu/p/kepekben.html

Rend-szer

 

 Azt szokták mondani, hogy ami belül... az kívül is. Az jelenik meg a körülöttünk lévő világban, ami a lelkünkben is rejtőzik. Biztosan van ebben némi igazság. Sosem voltam "rendes" gyerek. Mindig pakolni kellett utánam... De egy ideje már magamnak kell megküzdenem az őskáosszal mind kívül, mind belül.

    Sokáig azt gondoltam, nincs ezzel semmi baj. Ilyen vagyok, ez visz előre. Ez az édes, művészi szétszórtság, amit megpróbálok a naptáram és a fejemben lévő szigor és rend által normális, sokszor már-már túl normális mederbe terelni. Hol sikerül, hol nem, de a nagy-nagy szigornak is ára van. A "valódi" elvesztését hordozza magában, amit pedig nem bírok elviselni.

    Mi hát a megoldás? Hogyan lehet úgy egyensúlyt teremteni, hogy nem szakadunk ezer és ezer apró darabra és megőrizzük azt, akik valójában vagyunk, vagy lenni szeretnénk?
A válasz: rend, fontossági sorrend és elfogadás.

   Na de nem az a sorrend, amit mások határoznak meg nekünk, és amiről azt gondoljuk, hogy mindenki másnak ez az ideális. Vagy ezzel érünk el a legtöbbet az életben, mert ez nem igaz! A másoknak való megfelelés sosem visz előre. Csak még több falat emel. Nem a külvilág és közénk. Közénk és azon vágyaink közé, amik valóban rólunk szólnak.
   A rend... belül, kívül. Mi is ez? Számomra? Az az állapot, amikor tényleg azt érzem, hogy minden a helyén van. Nincsenek miértek, hogyanok, további felesleges kérdések és kétségek. Ritka pillanatok ezek, a harmónia apró morzsái, melyre érdemes törekedni.
   ...Elfogadás. A kedvencem mind közül! Ez ugyanis sokszor még akkor sem megy, ha újra és újra logikusan elmagyarázom magamnak, hogy az, ami történt vagy éppen nem történt, úgy van jól. Sajnos, vagy hála az égnek elég nagy igazságérzettel vagyok megáldva. Azért írom áldásnak, mert szeretném azt gondolni, hogy AZ. És az írott szónak ugye hatalma van. Sok mindent képes vagyok már elfogadni és elengedni. Hiszem azt, hogy nem véletlenül dob az élet elénk embereket és helyzeteket, még akkor sem, ha sokszor randomszerűnek tűnnek. De az igazságtalanságtól és a dilettantizmustól még mindig eldurran az agyam. Na de ez legyen a legkevesebb... ezzel azt hiszem, együtt tudok élni és szépen lassan finomítgatni. Ami azt jelenti, hogy igenis küzdök azért, amiről azt gondolom, hogy érdemes és megérett a változásra. Viszont elengedem azokat, amik esélytelenek. Ez nem vereség, csak büszke és boldog kivonulás a képzelt csatából, utózöngék nélkül.

A rend fenntartásához én kérdéseket használok, melyeket minden egyes nap végén felteszek magamnak:

Hasznosnak éreztem a mai tevékenységeket?
Találtam bennük örömöt?
Meg tudtam élni ezeket a pillanatokat?
Segítettem másoknak?
Annyit, amennyire szükségük volt?
Nem avatkoztam be túlzottan mások életébe?
Adtam elég szeretetet és ölelést azoknak, akiknek szükség volt rá?
Megjutalmaztam magam egy számomra fontos dologgal?
Érdemes volt felkelnem ma?
Éreztem ma boldogságot?
Érdemes feltennem ezeket a kérdéseket nap mint nap?

Amíg az utolsó kérdésre a válasz IGEN, addig nincs mitől tartanom. Az általam létrehozott rend-szer működik.

Welcome 2017

Minden évben készítek egy "évzáró" bejegyzést, amiben összegzem mit értem, értünk el, hogyan éltem meg mindezt és hogy mennyire büszke vagyok minderre... De idén valahogy nem volt hozzá ingerenciám. Talán azért, mert olyan intenzív évet éltem meg, hogy le se tudnám írni értelmesen.

Illetve van egy másik - sokkal mélyebb - ok, amiért most ezt passzolnám. Sikerült mindent akkor és ott lezárnom. Évekig küzdöttem korábban azon, hogy erre képes legyek. És talán éppen ez a pussolás volt az, ami megakadályozott rengeteg dologban. Az önmagam megerőszakolása azzal, hogy mindig minden ugyanolyan fontos volt... a magánéletem, a munkám, a karrierem. Aztán valahol szeptember környékén elfogytam, elfáradtam ebben és rádöbbentem arra, hogy képes vagyok priorizálni. Nem azért, mert annyira szerettem volna. Azért, mert már máshogy nem tudtam létezni, alkotni.

A kreativitásom elkezdett kihunyni, ami nélkül számomra azonban nincs élet. Ekkor behúztam a kéziféket. :) És elkezdtem végre élvezni mindazt, ami megadatott! Nem rástresszelni minden apró dologra, különösen nem azokra, amikhez valójában semmi közöm sincsen. Elengedtem embereket, élethelyzeteket. Elfogadtam, hogy segíteni is csak akkor lehet, ha van a másikban elég alázat ahhoz, hogy elfogadja. Újra elkezdtem látni és érezni, hogy az élet nem fekete és fehér. És ekkor elengedtem szépen mindezt...

Úgy voltam vele, hogy lássuk mi marad. Lássuk mire vagyok hivatott, mire szánt az élet. Mi mozgat meg és mi hajt előre... tudok-e igazán szívből igent, vagy nemet mondani. Szeretni, égni, szenvedéllyel élni és munkálkodni. És a válaszok lassan elkezdtek érkezni...

Úgyhogy Welcome 2017!

És hogy mit kívánok tiszta szívből mindenkinek? Azt, hogy engedje el a kényszereket, a boldogtalanságot, a szorongást és félelmet! Keressen, kutasson, alkosson és előbb vagy utóbb de megkapja a kéréseire, a kérdéseire a választ!