A www.pixieaerobic.com: egy új korszak kezdete

Az átalakulás, fejlődés egy lassú és bonyolult folyamat. Ez vonatkozik szellemi, lelki és természetesen testi mivoltunkra is.

Imádom a sportot! A gyakorlatokat, az újdonságokat, a tanítást, a személyi edzést, az órákat. Nyilván ennek több oka is van, de arra kellett rájönnöm az évek során, hogy az összes indok eltörpül a mellett az igazság mellett, amire csak a napokban döbbentem rá. Hogy miért is rajongok én ezért a világért oly nagyon?

Mert minden megvan benne, ami az életre nevel!

Kitartásra, fejlődésre, haladásra késztet. Mindig új kihívásokat állít elénk. Növeli önbizalmunkat. Széppé varázsol. Közösséget teremt. Türelemre tanít. Létrehozza a vágyat, hogy jobb emberré váljunk. Segít, hogy segíthessünk másokon.

Számtalan pozitívumot tudnék felsorolni, mégis inkább leírnék egy történetet, ami rávilágít a lényegre:

Amikor elkezdtem oktatóként foglalkozni a sporttal, számtalan kétség és félelem kavargott bennem azzal kapcsolatban, hogy alkalmas vagyok-e én erre. Nem a tanítás részétől tartottam, hanem mindattól a plusz hozzáadott értéktől és munkától, amitől "jobban megy a szekér." Roppant nagy ellenérzésem volt ezzel az egész marketinggel kapcsolatban, ami azért vicces, mert a másik szakmám éppen ez. Mégis azt gondoltam, hogy én nem akarok beállni a sorba. A sok-sok közhely, a "fogyjál le", a "csak én tudok segíteni", a "like-olj engem, mert attól jobb lesz" kicsit kiborított. Sokkal inkább akartam valami olyat értékes hátteret teremteni a tevékenységem mögé, ami szilárd alapokon áll.

Azt hiszem önmagamat kellett újraépítenem hozzá. Létrehozni magamba azt a szűrőt, ami szelektál a sok-sok fitnesszel kapcsolatos téveszme, reklám, hírlevél, és sajnos hazugság között. Mindezt azért, hogy kizárólag hiteles információt továbbítsak a vendégeim felé. Így született meg a brand, a blog és végül de nem nem utolsó sorban a honlapom, amiről tulajdonképpen ez a bejegyzés is szól! :)

Sosem tudhatjuk mi lakozik a felszín alatt. Mindaddig biztosan nem míg igazán közel nem kerülünk a másikhoz. Annyira közel, hogyha szavakkal nem is, de jelzésekkel olykor-olykor elárulja magáról az igazat.

Én is, mint bárki más sokáig küzdöttem a démonaimmal. Az egyik legnagyobb félelmem az - még mindig - hogy nem vagyok képes végigvinni, amit eltervezek. Így voltam a honlapommal kapcsolatban is. Azt tudtam mit akarok, de azzal is tisztában voltam, hogy ezt senki nem tudná maradéktalanul kivitelezni a számomra. A probléma azonban ott kezdődött, hogy nem voltam sem programozó, sem webdesigner. Így húztam-halasztottam a projektet... egészen addig míg már annyira idegesített a tehetetlenség, hogy végül nekiláttam. Megtaláltam hozzá a megfelelő hátteret, terveket készítettem, toldozgattam-foldozgattam, írtam hozzá a tartalmakat, de még ekkor sem hittem benne, hogy sikerülhet. De ahogy napról-napra egyre szebb lett a felszín és tartalmasabb a mély, végre átlendültem a korlátaimon és teljes lelkesedéssel belevetetettem magam.

És sikerült! megszületett a www.pixieaerobic.com. Nem tökéletes, de az én gyermekem és folyamatos munkát biztosít a számomra. :) Sosem hagyja, hogy pihenjek, igényli a törődést, mint mindenki.

És hogy mi a tanulság? Szintén egy közhely: "A lehetetlen nem létezik!"

Az egyszerűség gyönyöre

A véglegetek embere vagyok! Sajnos túl sokan mondták már ezt nekem ahhoz, hogy képes legyek magam előtt letagadni ezen állítás valódiságát. Sosem éreztem ezt igazi problémának, hiszen úgy véltem, hogy csak előre visz. A kérdés az, hogy meddig és milyen áron.

Nem mondom el a szokásos közhelyemet, hogy: mostanában átértékelődtek bennem a dolgok. Ha őszinte akarok lenni magamhoz - márpedig miért ne akarnék - tulajdonképpen erről szól az egész életem. És hiába győzködöm magam, hogy "take it easy!", egyszerűen nem megy és kész. De már ezt sem bánom. A végletek embere vagyok. Sokszor piedesztára emelem magam a sok agyalás végett, máskor meg egy poharat tudnék vágni a saját tükörképemhez, csak hogy hagyjon már végre nyugodtan pihenni.

Meddig és milyen áron? Ugyan...ki tudhatja? Talán a tükörképem?

A nagy visszatérés

Kezdhetném azzal, hogy: úgy szégyellem magam, hogy eddig hanyagoltam hőn szeretett blogomat. De azt hiszem mégsem ez a megfelelő kezdés, minthogy ez sem nem a szánakozás, sem nem az önmarcangolás időszaka. Rengeteg csodás dolog történt az elmúlt hetekben, nagyon intenzív volt az előző időszakom, de erről szépen lassan be fogok számolni.

A jó kezdés tehát: egy barátnőm szerint 2012 végén "dimenzióváltás" lesz. Ez elsőre elég mosolyogtató hír lehet, ellenben ha figyeltek a jelekre, rájöhettek, hogy talán van benne valami. Az élet hullámhegy és völgy és így tovább... de vannak ettől teljesen eltérő időszakok. Amikor valahogy sűrűbben és intenzívebben érkeznek a figyelmeztetések - rossz hírek, sérülések, kritikák, balesetek. Persze ezt tulajdoníthatjuk a véletlennek is. De aki ismer, az tudja, hogy ezt úgysem fogom megtenni.

Ez tehát - számomra mindenképpen - a nagy átértékelések időszaka. Mi a fontos, és mi kevésbé az. Mik a prioritások. Merre tart a magánéletem, szakmai karrierem. Mik azok az elvek, amikhez ragaszkodnom kell és miket kell átértékelnem.

Némi inspiráció a továbbiakban minden keresőnek!

A kihívás szerelmeseinek

Belegondoltam abba, hogy milyen lenne az élet kihívások nélkül. Úgy tudnám elképzelni, mint valami nyugodt sivatagot, ahol előbb vagy utóbb megőrül az ember. Nincsenek érzelmek, nincsenek célok, nincs semmi, csak a végtelen látóhatár. Azonban ez nem az a mélységes nyugalom, amit akkor érzünk, ha már megcselekedtünk mindent, amit lehetett. Ez a lélek önként vállalt börtöne, a lemondás sivatagában.

Nem is gondolnánk, mennyire egyszerű ezt az állapotot elérni, főleg olyanoknak, akiket tényleg a kihívás éltet. Ha ugyanis az elfogy, kifolyik minden a kezünkből. Ezért kell újra és újra talpra állni, és menni új célok felé. Nyilván ezt fel lehet fogni tehernek, de áldásnak is. Különben mi is vinne előre minket, ugyebár? Egyébként csak tennénk a lábainkat szépen sorban egymás után, és fogalmunk sem lenne hová tartunk. Ennek is megvan a maga szépsége akkor, ha a cél pontosan a semmi és a minden élvezete. A sodródás utáni vágy is erős cél lehet. A különbség az, hogy ebben már van tudatosság és elhatározás.

Ez különböztet meg minket másoktól, ezáltal emelkedhetünk ki a szürke tömegből. Tervezés, célkitűzés, megvalósítás... nincs is ennél szebb dolog! Learatni a munkánk gyümölcsét... azt, amit az élet szánt nekünk kitartásunkért. Hinni kell ebben! Csak ebben kell hinni!

Az elmúlt időszak abszolút sikere

Az elmúlt hét végén végre teljesítettem azt, amit mindig is szerettem volna: edző lettem. A suli színvonalas volt, a csoporttársak profik, szerintem évek óta nem jött össze ilyen jó csapat. Idáig 1 éven keresztül szinte csak erről szólt az életem, így azt gondoltam, majd jól megkönnyebbülök, ha lemennek a vizsgák. De nem ez történt. Inkább egyfajta hiányérzet van bennem, hogy lezárult egy számomra nagyon fontos időszak. Fura, nem? Először azt gondoltam, hogy normális esetben ki kellene bújnom a bőrömből az eredmények és a megkönnyebbülés végett, tehát mivel nem teszem, biztos valami baj van velem.

Aztán gondolkodtam... sokat, és arra a következtetésre jutottam, hogy nemhogy nem zárult le semmi, de most kezdődik a java. Valójában az edzősködés életem egy igen fontos részévévé  vált - már jó pár évvel ezelőtt - és ezzel a gesztussal csak az elmúlt 20 évet koronáztam meg. Éppen ezért kell, hogy büszke legyek magamra. Ez sosem könnyű, hiszen az ember egy olyan lény, aki legtöbbször vagy a múltban él, vagy már a jövőben gondolkodik.

De én most ebben a percben, a lakásunkban kialakított táncterem kellős közepén büszke vagyok arra, amit véghezvittünk!

Életre kelt képek

Hamarosan itt van életem nagy napja, az esküvőm, amit méltóképpen egy gyönyörű tánccal szeretnénk megkoronázni. A sok-sok-sok kedvenc stílus közül (ami leginkább a latinos vonulat közül kerül ki) mégis csak a zene vezette agyamat és szívemet a kiválasztásban. A konkrét előadót nem árulom el, hiszen nem akarom lelőni a poént, de annyit azért elmondhatok, hogy a hozzá tökéletesen passzoló tánc a zouk lesz. Ez az érzelmekkel, odaadással, szerelemmel teli stílus előző tánciskolámnál ragadta meg a figyelmemet, hála ezért Bartonak&Dinának mindörökre! A stílus Magyarországon annyira talán nem ismert, így mindenképpen hasznos ennek népszerűsítése, hiszen egy gyönyörű mozgáskultúráról van szó, amely tökéletes önkifejezéssé válhat 2 lelkes ember kezében... remélem a miénkben is!

Újra túra

Imádok túrázni, még akkor is, ha nem vagyok az a tipikus túrázó, aki a lehető legtöbb szabadidejét erre fordítja. Mondhatni olyan vagyok ebben, mint egy kocadohányos, ha megkívánom, nekivágok. És azt kell mondjam, ezek az alkalmak esnek a legjobban!

Több szempontból is fogamra való ez a fajta sport, éppen ezért bátran ajánlom mindenkinek! Egyrészt természetben vagyunk, gyönyörű erdőkön-mezőkön-legelőkön visz keresztül az utunk, ami már felér egy extatikus élménnyel.

Aztán ott vannak a barátok, haverok, ismerősök, ismeretlenek, akik örömmel szórakoztatnak bennünket és magukat, feledhetetlen pillanatokat teremtve.

A gyönyörű táj jó lehetőséget teremt kreativitásunk kiélésére: lehet írogatni a hamvas zöld pázsiton heveredve, fotózni a popmás panorámát, pózoló gyíkot, "beállt" barátokat, vagy éppen dallamos zenére ütemesen lépkedve, mintegy teljesítménytúraként végigtáncolni a távot.

Jótékony hatásai mellett is leteszem a voksom, hiszen pulzusmérő órával, kellemes tempóban, meg-megállva tettem meg a 10 km - kávészünet: Csobánka: Szellemi Szatócsbolt: ezt mindenkinek látnia kell!) - 10 km távot, mely rendkívül jó kardioedzésnek bizonyult!

A képek menüpont élethűen mesél utazásunkról, hangulatunkról, és mindarról a csodáról, melynek részesei lehettünk.